Kultúra

2016.01.11. 13:34

A megye írói és költői közel három évtizede összetartanak

Elöregedést mutat a Bács-Kiskun Megyei Írók és Költők Baráti Köre, ennek ellenére haladnak a korral. Verseik, prózáik már nemcsak kötet és újság formájában olvashatók, honlapokon és közösségi oldalakon is teret kapnak. Az elmúlt évben a tagoknak kilenc kötete jelent meg.

Sebestyén Hajnalka

Az irodalmi társaság mögött 27 év áll. Az érett korú amatőr irodalmárokból álló baráti kör az évtizedek alatt mit sem változtatott szellemiségén, céljain. Elkötelezettek a magyar népi irodalom mellett, a népi értékeket őrző alkotásaik folyamatosan születnek. A rendszerváltás előtt elsősorban a fiókoknak, ládáknak írtak, azóta viszont egymást érik értékes műveik. A kör vezetője kezdetektől Kovács I. József, aki büszke minden tag munkásságára. Egyetlen szívfájdalma, hogy a fiatalok sajnos kevesen vannak soraik között. Azt azonban üdvözli, hogy a városban már két éve működik az ifjúsági otthon pincelklubjában az irodalmi kávéház, ahol irodalmat szerető fiatalok rendszeresen találkoznak.

A Bács-Kiskun Megyei Írók és Költők Baráti Körének elődje az AKISZ, az Amatőr Költők és Írók Országos Szövetségének kecskeméti regionális csoportja 1989-ben alakult meg. A rendszerváltás hajnalán sorra születtek az irodalmi körök, az elsők között Kecskeméten. Az alapító dr. Kovács László piarista pap és tanár, valamint fia, ifj. Kovács László volt, aki már 10 évesen feltűnt a Cimbora műsorában. Hozzájuk csatlakozott Czakó Ferenc kiskunhalasi újságíró, Antalfy István és Kovács I. József kecskeméti költő.
– A kezdeti sikerek és nehézségek után 1998-ban alapítottuk meg a baráti kört, a kecskeméti irodalmárok mellett a megye számos pontjáról voltak és vannak a mai napig is tagjaink. Később számos nagy név csatlakozott hozzánk, mint például Turai Kamill, Varga Mihály, Hatvani Dániel vagy Goór Imre. Évekbe telt míg rangra emeltük a kör munkásságát, országosan is elismertek minket – emlékezett vissza Kovács I. József Pilinszky-díjas költő, aki maga is kilenckötetes költő, és néhány éve a Magyar Kultúra Lovagja elismerést is megkapta.

A tagok költeményeit, írásait folyamatosan publikálták újságjaikban, önálló kötetekben. – Sajnos ma már az anyagi lehetőségeink szűkösek, kevesebb önálló kötet lát napvilágot. Ugyanakkor egy új fronton is megjelentünk, a világhálón. Haladunk a korral. A Montázsmagazinnal kiváló az együttműködésünk, eddig több mint négyszáz interjú készült ismert irodalmárokkal, művészekkel, akikről így országszerte olvashatott a közönség. Verseink is ugyanúgy megtalálhatók az internetes oldalakon, személy szerint nekem két utóbbi kötetem is egyelőre csak a neten olvasható. Ez egyrészt jó, mert még több embert érnek el, másrészt szomorú, hogy nem tudjuk kézzel fogható formában megörökíteni az utókornak. Nagy öröm még számunkra, hogy a világ több pontján is keresik műveinket, mint például a bolíviai vagy a honolului magyar közösség. Míg Törökországban és Japánban számos versünket fordították le saját anyanyelvükre – tette hozzá.

A baráti kör rendszeresen találkozik a Hírös Agórában. A havonta megrendezett összejöveteleiken megemlékeznek a nagyobb ünnepekről, és bemutatják a tagok legújabb köteteit. Emellett Üzen a homok címmel immár a negyedik antológiát adták ki a közelmúltban, melyben nemcsak a ma is élő írók és költők műveit mutatják be, hanem több, sajnos már elhunyt tagét is.
– Tagadhatatlanul megy az idő. Elöregedik a baráti körünk, több kedves barátunk is meghalt az elmúlt közel három évtizedben. Mindig szívesen emlékezünk rájuk, műveik pedig gyarapítják népi értékeinket.

Társaságok

A baráti kör találkozóinak a Hírös Agóra ad otthont. Emellett különböző helyszíneken, szorosan a baráti körhöz kapcsolódói társaságok jöttek létre, mint az Otthon Kávézóban működő Irodalmi Kávéház, Újvári Ferenc vezetésével, valamint a könyvtárban működő Mátyási József Emlékkör Mesznéder Klára vezetésével. Újjáalakult a Művészeti előadói csoportjuk is, amelyet Gyöngyösi Szabó Katalin vezet. Elsőként a megyében ők szerveztek Írótábort, melyet idén már országos szintre szeretnének emelni. 

Ezek is érdekelhetik