Kultúra

2015.09.11. 18:30

Polyák-tárlat a galériában

Az öt éve megnyílt Ágnes Galériában mutatkozott be Polyák Péter festőművész egy tárlattal, melyre nagyon sok tisztelője, barátja ellátogatott a kiskőrösi szüreti fesztivál első napján.

Barta Zsolt

Supka Éva újságíró méltatta a művészt, aki hangsúlyozta, hogy dr. Polyák József 9. DAN karate mester fia. Bár a fiú is követte az édesapját, a küzdő sportért maga is rajongott, 15 év után abbahagyta a rendszeres edzést.
A harcművészet helyett a képzőművészet világa ragadta meg a fantáziáját, s irányította az életét. Az első kiállítását Polyák Péter még 1992-ben 14 évesen rendezte, azóta harminc megnyitón is túl van. Az alkotásain a klasszikus, a barokkos és a futurisztikus stílus elemei egyformán felfedezhetőek. Kiskőrösön iskolásként Gmoser György rajztanára biztatta, hogy keresse fel a város szakköreit, ahol Czeikfalvi Anna és Barabás Zsóka irányítása alatt fejlődhetett. A szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola után Péter Szarvason vált Gerzson Pál és Patay László tanítvánnyá.

– Laci bácsival három templomban kicsivel több mint 500 négyzetméternyi vadonatúj falfestményt készítettünk, mely között ott van a Szegedi Dóm kupoláját kitöltő kompozíció is. A főiskolák után egy gyorsan rohanó év telt el a kiskőrösi Petőfi Gimnáziumban rajz és művészettörténet tanítással, majd közel 7 év Budapesten következett. Dolgoztam rajzfilmekben, irányítva egy nyomda grafikai stúdióját.

A fővárosban nemcsak festett és kiállított, de grafikusként, szövegíróként és videoklip rendezővé avanzsálódva olyan csapatokkal, művészekkel dolgozott együtt, mint a United, a Magna Cum Laude, Bebe, a Bridge, Edvin Marton vagy az Unisex. Az Újlenyomat csapattal elkészítették az első videoklippet Polyák Péter kislemezéhez, mely 2006-­ban került a magyar zenei tv műsorára. Ekkor azonban úgy döntött, a festészettel tölti ideje nagyobb részét. Ebben nagy szerep volt Matteo Massagrande festő és restaurátor­művésznek, akit Hajóson ismert meg és talált benne új mesterére. 2007­-ben jött a meghívás hogy Koreában tanítson egy ideig, de angol nyelvi hiányosságait pótolni kellett, így az első adandó alkalommal Floridába utazott tanulni, ahol több évet töltött el.

Dolgozott Adam Scott Rote airbrush  művésszel is

Péter Floridában bekapcsolódott a helyi galériák munkájába. Dolgozott Adam Scott Rote airbrush művésszel, aki később második művészeti kiadója is lett. Fesztiválokon arc és testfestéssel foglalkozott Rafael Pastrana művész barátjával. Egy speciális szervizben festett autókra és motorokra, ahol olyan megbízásoknak kellett megfelelni, mint egy Rolls Royce eredeti faalkatrészeinek az alapállapotot megtévesztésig pótló újradekorálása. A fejlődésében fontos szerepet játszott egy airbush alkotó. Többször is elutazott Dél-­Karolinába, ahol a világ talán legelismertebb fotórealista airbrush festőjének iskolájában vívta ki Dru Blair figyelmét, aki meghívta Pétert a jövőben bővülő művészeti szabadegyetem tanárai közé.

 

Címkék#kiskőrös
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!