Kultúra

2015.09.16. 12:15

Emlékjelek a kopjafaluban

A romániai falurombolás jelképévé vált az 1988-ban vízzel elárasztott Bözödújfalu. A Küsmöd-patak melletti székely falut egy víztározó építése miatt tüntették el a föld színéről.

Tapodi Kálmán

A huszonhét évvel ezelőtt elárasztott falu – aminek a vízből kiálló templomtornya sokáig dacolt az enyészettel, de tavaly az is leomlott –, most újraéledt. A falura mostantól 164 kopja emlékeztet, közöttük öt olyan faragás, amik a csólyospálosiak adományaiból készültek el.
A különböző vallású emberek lakta falu emlékét egy márványtábla őrzi, amin a lakosok nevei is olvashatók. Az 1995-ben emelt emlékművön olvasható: „A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.”

– Szombatfalvi József lelkész, Bözödújfalu szülötte, valamint Sükösd Árpád, a falu egykori lakójának ötletére született újjá a település. A falu kicsinyített alaprajzára a házakat, középületeket, templomokat kopjafákból „építették vissza”. Az emlékjeleket megszámozták az egykori házszámok szerint, s feltüntették rajta az utolsó lakók nevét.  Az utcákat úgy alakították ki, ahogy eredetileg helyezkedtek el, Alszeg, Felszeg, a Vízentúl – mesélte Á. Fúrús János, Csólyospálos polgármestere, aki többedmagával volt jelen a különös faluavatón. Magyarországról a legtöbb kopjafát – öt darabot – ugyanis a csólyospálosiak - az általános iskola pedagógusai és hat magánszemély -, adományaiból faragták az emlékhelyre.

– A falu egykori lakói azonban minden évben falutalálkozót tartanak, ahol ezúttal a település különleges „feltámadását” is megünnepelték, ahová bennünket is meghívták – számolt be a csólyospálosi polgármester, aki maga is felszólalhatott az ünnepségen. – Ez a felszentelt kopjafaerdő örök emlékezető mindenféle emberi hatalom számára, mely azt kiáltja, hogy ilyen falurombolás többé soha meg ne ismétlődhessen – idézte az együvé tartozás emlékünnepségen elmondott szavait Á. Fúrús János.

„Csólyospálos fafaragója” 38 kopjafát faragott ki

Balázs Antal sepsiszentgyörgyi fafaragó – akinek több alkotása látható Csólyospáloson - összesen 38 kopjafát faragott ki, úgy vélekedett, hogy a rekordok könyvébe is bekerülhetne a közös összefogás eredménye. Az alkotások a Kárpát-medence 64 településéről származó fafaragók munkáját dicsérik. „ Bözödújfalu feltámadt, s ha ez nem csoda, akkor mi? Sokan faragtunk, sokat. A lelkünket is belefaragtuk, hogy aki hazajön, átölelhesse a kopjafáját, a házát, ahol megtanulta kimondani két legszebb szavunkat: édesanyám és édesapám”– fogalmazott a fafaragó, nyugalmazott tanító az ünnepségen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!