Kultúra

2015.03.13. 17:28

Versekkel emlékeztek Hatvani Zoltánra

Hatvani Zoltán (1955-2008) halasi előadóművész emlékére, hetedik alkalommal hirdettek versmondó versenyt Bács-Kiskun megyei középiskolások számára.

Tapodi Kálmán

Zömében kiskunhalasi diákok jelentkeztek a megméretésre, ahol egy szabadon választott verset, valamint Buda Ferenc: Petőfi utolsó látomása című versét kellett elmondaniuk. Komáromi Attila, a Katona József  Társaság elnöke – aki versmondó verseny zsűrijét is vezette -, úgy vélekedett: "a rendezvény ismét méltó tisztelgés volt a magyar költészet és Hatvani Zoltán előtt".

A rendezvényen közreműködtek a halasi óvodások szavalóversenyének nyertesei, a halasi Vári Szabó Szakközépiskola tanulói Kiri Edit és Kiss Bernát, akik megzenésített verset adtak elő, Kiri László fuvolán játszott.
A Hatvani Zoltán emlékversenyen a Bibó István Gimnázium tanulói szerepeltek a legjobban, hiszen az első három helyezett: Kovács Viktória, Vagyon József és Kócsó Martin is ott tanul. A Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. különdíját Kovács Viktória vehette át. Hatvani Zoltán osztálytársainak ajándékát Kovács Nataniel (Vári Szabó) kapta. Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület felajánlását Révész Petra (Vári Szabó) vehette át. Kimagasló teljesítményéért különdíjas lett: Kiri Edit, Kiss Bernát, Moldován Anabella (Vári Szabó).

A múlt szombati rendezvény zárásaként, a résztevevők kilátogattak a halasi katolikus temetőbe, ahol főhajtással emlékeztek a versmondóverseny névadójának sírjánál.

 

Címkék#Kiskunhalas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!