Téli turné Jakutföldön

A történet nem tegnap kezdődött. A Kecskeméten élő, a dorombzenét világszerte népszerűsítő Szilágyi Áron 2011 nyarán járt először Jakutföldön. A hivatalos nevén Szaha Köztársaságban nemzeti hangszerként tisztelik a dorombot. Fel is kérték Áront, hogy alkalom adtán  mutassa be, milyen szerepet játszik a dorombzene a magyar népzenében. Erre múlt év augusztusában nyílt lehetőség, amikor Kecskemét járt egy jakutföldi delegáció. Szilágyi Áron triója moldvai magyar népzenét játszott nekik, miután a magyar népzenében egyedül a moldvai csángók zenéjében autentikus hangszer a doromb. A siker nem maradt el, meg is hívták a zenészeket a jakutföldi Doromb napra, amit minden év november 30-án tartanak.

Ott akkor már tél van ugye? – szaladt ki Áron száján. Igen – jött a válasz, általában mínusz 30-40 fok van, hidegebb napokon mínusz 50.
A zenészeket ez sem tántorította el. Szilágyi Áron (doromb), Drabant Béla (hegedű) és Almási Krisztián (dobok) szerencsésen eljutottak Moszkvába, majd további 6 óra repülőút után Jakutföldre. Két hét alatt húsz koncertet adtak. Szibériai élményeiket márciusban Kecskeméten (világzenei együttlét), áprilisban Lajosmizsén is megosztják a közönséggel, természetesen koncerttel egybekötve.

– Hogy'' láttatok neki a felkészülésnek? – kérdeztük Áront.
– A felkészülés praktikus részét – meleg ruha vásárlása stb. – az indulás előtti utolsó két napra hagytuk. Utólag kiderült, ez nem volt éppen szerencsés. Sokkal több energiát fektettünk a zenei felkészülésre. Olyan koncertanyagot állítottunk össze, ami vidám, lendületes és megmutatja a moldvai népzene életigenlő arcát. Mindebben nagyon hangsúlyos szerepet kapott a doromb. Más dolog itthon moldvai zenét játszani, ahol a közönség rendszeresen hallja, ismeri a táncházakból, tudja, mi fog megszólalni. Ugyanez 10 ezer kilométerre keletre semmi sem mond a hallgatóságnak, mindent a nulláról kell kezdeni. A jakut közönség a moldvai zenéket nem ismerte, a doromb hangját viszont igen, így ez volt a kapocs köztünk, és köztük. Bevált a koncepció. Mindenütt értette és boldogan elfogadta muzsikánkat a közönség.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Embertrakta jakut módra
[/caption]– Egyéb célja is volt a szibériai turnénak?
– Egyik vállalásunk volt a magyar népzene megismertetése Jakutföldön, ahol nemigen ismerik az európai zenei hagyományokat. Nagyon kicsiny településeken is játszottunk, ahol külföldi zenészt még soha nem láttak, nem hallottak élőben játszani. Másik célunk a kapcsolatépítés volt. Hivatalosan Nikolay Shishigin, a Jakutszki Dorombmúzeum igazgatója volt a meghívónk. Találkoztunk a családjával, megtekintettük az általa vezetett intézményt. Jómagam a Leskovszky Hangszergyűjtemény vezetőjeként is tárgyaltam vele, megalapozva egyfajta társkapcsolatot a méltán híres jakutszki múzeummal.

– Két hét, húsz fellépés, több ezer kilométer. Voltak nem várt meglepetések? 
– Jócskán. Játszottunk a birkózó világbajnokság döntőjén, a parlamentben, a köztárasági elnök születésnapján, az állami operaházban, több ezer ember előtt. Felléptünk eldugott kis településen, ahol a kétszáz lakosból nyolcvanan ott ültek a nézőtéren, hogy halljanak bennünket. Meglehetősen szürreális volt a helyzet, miután előre sosem tisztázódott számunkra, hogy az adott helyszínen mire számítsunk. Kinyílt egy ajtó, és a helyi vének tanácsa ült velünk szemben, terített asztalnál, népviseletben. Kinyílt egy másik ajtó, és egy falusi kultúrház színpadán találtunk magunkat. A legjobb értelemben vett „mélyvíz” volt ez számunkra. Néhány helyen együtt zenéltünk a többi fellépővel, sok ottani dorombost megismertünk.

– Milyen a szibériai tél?
– Tényleg nagyon hideg a mínusz ötven fok. A jég nem csúszik, a súrlódástól nem olvad meg. Nagyon száraz a levegő, a hó szeptembertől áprilisig megmarad, és porzik, mint a porcukor. A hideg miatt a „turnébuszunk” nem csak kívül, de belül is „bélelve” volt, hogy a kabátunk ne fagyjon oda az oldalához. Vendéglátóink jóvoltából jártunk egy rénszarvastanyán, ahol kipróbáltunk, milyen dolga van a Mikulásnak a rénszarvasok húzta szánon. Álltunk a Léna folyón, alattunk 7 méternyi mély jégréteggel. Nem szakadt be alattunk. Sőt, telente többsávos autópályaként „funkcionál” a folyó. A lakásokba több kisebb helyiség vezet, mintegy zsiliprendszeren át. Az ajtókat nemezzel bélelik, és rugó húzza be, hogy minél rövidebb időn belül újra elzárja a hideg útját.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Zenész trió rénszarvas duóval
[/caption]– Mi ihlette a zenés szibériai élménybeszámolókat?
– Ez is olyan hozadéka a jakutföldi turnénak, amit nem terveztünk előre. A turné idején blogot vezettünk a világhálón, amit sokan olvastak. Amikor hazajöttünk, mindenki azt kérdezte, mikor tartunk beszámolót. Rajtunk nem múlik – döntöttük el, és nekiláttunk megszervezni. Van mit tanulnunk a Jakutföldön élőktől, ezért szívesen is osztjuk meg ottani tapasztalatainkat. Ilyen például, hogy nem felszínesek. Teljes figyelmükkel odafigyelnek a másikra. Ez azért is lehet, mert a zord körülmények között különösen egymásra vannak utalva az emberek. Példának okáért egy vadidegent is figyelmeztetnek az utcán, ha az arcán fehéredő bőrfelületet látnak, ami a fagyás jele. A szibériai emberek szoros összhangban élnek a természettel. A hétköznapi emberek máig tisztelik a hegyek szellemét. Találkoztunk sámánasszonyokkal, gyógyítókkal, akiknek az erejében, képességeiben senki nem kételkedett.

– Családban vagy zeneiskolában tanulnak dorombozni?
– Is-is. Láttunk 3-4 éves gyerekeket, akik már nagyon ügyesen játszanak a hangszeren. Az általános iskolában tananyag a doromb, működnek szakkörök, ahol lehet vele foglalkozni. Ez azért is hasznos, mert segíti a hangképzést, az artikulációt, valamint fejleszti a ritmusérzéket, az intonációt. Ez egy nagyon hasznos tudás, amit az iskolarendszerben el lehet sajátítani.

– Mit hozott még a jakut „kiruccanás”?
– Számos koncertmeghívást kaptunk. Visszavárnak Moszkvába, felléphetünk Izlandon, Japánban. Ennek apropóján egy CD-t is felvettünk a moldvai népzene ihlette saját zenei világunkból. Így nem „üres kézzel” megyünk majd turnézni.