Kultúra

2013.09.01. 12:27

Találkozás a szomszédokkal

Nagy volt a nyüzsgés szombaton Hetényegyházán: szüreti lovas felvonulást és bográcsos partit is tartottak, utóbbit már sorrendben tizenkettedik alkalommal.

H. I.

Ezúttal 42 fogat indult útnak a Pajtás utcából és vonult végig a városrészen, búcsúztatva a nyarat, és köszöntve az őszt, illetve a szüreti időszakot. Nemcsak hetényiek, hanem ballószögiek, jakabszállásiak, lajosmizseiek, kerekegyháziak, helvéciaiak, kadafalviak is képviseltették magukat a menetben. A kocsik a focipályáig kanyarogtak (egy ivószünetet közbeiktatva), ahol már kora délután meggyújtották a tüzet a bográcsok alatt. Körülbelül 50 főzőhelyen főtt a pörkölt, a finom falatok mellett a jó hangulatot a színpadon egymást követő fellépők is biztosították.

- Volt már, hogy többen is voltunk, a gazdasági körülmények mindenkit szorítanak, de a bográcsos partik magját jelentő társaságok ma is
eljöttek, és aki itt van, az jól is érzi magát. Egy ismerősöm mondta: általában csak ezen a rendezvényen találkozik a szomszédjával, mert amúgy mindig rohannak, soha nincs idejük beszélgetni. Itt viszont igen - fogalmazta meg a parti "küldetését" Pálinkás János, a bográcsozás szervezője, hozzátéve: sokan már a rendezvényt követő napokban azon tanakodnak, hogy jövőre milyen pörköltet készítsenek.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Összesen 42 fogat vonult fel Hetényegyházán
[/caption]

Ismert arcokkal is lehetett találkozni a partin, az egyik asztaltársaságban például ott ücsörgött a két népszerű rádiós, Boros Lajos és Voga János is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!