Kultúra

2013.08.29. 20:41

Ledöntötték a félelem falát

A kecskeméti SOS Gyermekfalu lakói közül néhányan átélhették, hogy milyen lehet világsztárként több tízezres közönség elé lépni egy stadionban.

Popovics Zsuzsanna

A kecskeméti SOS Gyermekfalu lakói mellett kőszegi és battonyai gyerekek léptek fel Roger Watersszel a Puskás Ferenc Stadionban. Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa delegálta azt a 15 tagú gyerekkórust, akik a The Wall (A fal) című budapesti koncerten a Pink Floyd legendás énekesével adhatták elő az Another Brick in the Wall (Újabb tégla a falban) című dalt.

A világkürüli koncertturné minden állomásán egy-egy gyermekkórus adja elő a dalt, és az ahhoz készült speciális tánckoreográfiát. A feladatra kiválasztott gyerekek mind a hangpróbák során, majd a főpróbákon találkozhattak Roger Waters-szel.

„A hangpróbánál már elkezdtem izgulni, aztán kíváncsi voltam, hogy tetszett a táncunk, mennyire volt elégedett velünk Roger Waters – nyilatkozta a 16 éves Anikó, a kecskeméti SOS Gyermekfaluból. – Szerencsére nagyon jól ment minden. Felkészültek voltunk, és a színpadi fényben, a közönség előtt is magabiztosnak éreztem magam.”
Az előadás után a gyerekek a közönséggel is találkozhattak az arénában. Ott élvezhették igazán fellépésük eredményét, miután nagyon sokan szeretettek volna velük közös fotót készíteni. A kórustagok fekete „Fear builds walls” (A félelem falakat épít) feliratú pólót viseltek, így mindenki tudta: ők énekeltek és táncoltak a színpadon.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Roger Waters és a kórus a színpadobn a Puskás stadionban Fotó: Katerina Ilievska
[/caption]
 

Harminc éve nevelik a gyerekeket

Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, idén ünnepeli 30. évfordulóját annak, hogy Battonyán lerakták az első magyarországi SOS Gyermekfalu alapkövét. Hazánkban jelenleg 3 gyermekfalu és 4 ifjúsági ház működik; az SOS Gyermekfalvak védőszárnyai alatt jelenleg mintegy 370 gyermek és fiatal él.

Címkék#Kecskemét
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!