Kultúra

2013.07.02. 19:16

Tíz éve nevelik a tehetségeket

A zeneiskola pluszt jelent gyereknek, szülőnek egyaránt. Egy általános iskolának pedig komoly vonzerőt biztosít a helyben elérhető hangszeres oktatás.

Popovics Zsuzsanna

Kuna Lajos

Fotó: BUS CSABA

A Líra Zeneiskola tíz éve kezdte meg működését néhány Kecskemét környéki településen. A Dél-alföldi régióban anno 7 telephelyen indult, ma Bács-Kiskunban 9 helyszínen működik a zeneiskola. Területi vezetőjével, Kuna Lajossal beszélgettünk a zeneoktatás helyzetéről, növendékeik sikereiről, a zenepedagógusok helyzetéről.

– Mi volt a céljuk induláskor?
– Olyan gyerekek számára biztosítani zeneiskolai oktatást, akik nem tudnak bejárni a kecskeméti zeneiskolába. Helyette a városban dolgozó pedagógusokat delegáltuk a vonzáskörzet iskoláiba, a környező településekre. Mára egészen szépen kinőttük magunkat egyebek mellett Lajosmizsén, Kadafalván, Helvécián, Katonatelepen, Ballószögön, Jakabszálláson.

– Van olyan tanítványuk, aki tíz évig végig kitartott a zenetanulás mellett?
– Hogyne. Egyik nagy büszkeségünk Pogány Mihály, aki az idei tanév végén citerából tett záróvizsgát. A fiatalember Urbán Bernadett népzene szakos tanárnő növendéke Katonatelepen. Misi sikeres vizsgájának azért is örülünk, mert visszajelzése, igazolása az eddigi munkánknak. Tudniillik Katonatelepen és Lajosmizsén hosszú évtizedekig működtek citera-szakkörök, műkedvelő együttesek. Az ezek nyomán kialakult családi hagyományokat vitte tovább a zeneiskolánk, professzionális tanári gárdával folytatva a zeneoktatást. Mostanra ért be a munkájuk gyümölcse.

– Néhány éve Kecskemétre is „betört” a Líra.
– A Mátyás Általános Iskola igazgatója keresett meg azzal, hogy szeretne gitároktatást indítani az iskolában. A zeneoktatás vonzóerő az általános iskolák számára, ezt másutt is érezzük, például Hetényegyházán, ahonnan sok gyerek Kecskemétre jár általános iskolába. De van olyan szülő, aki éppen azért dönt a beiratkozásnál a helyi iskola mellett, mert zeneoktatást is kínál.

– Hány diákkal zárták az idei tanévet?
– Hatszázzal, amire büszkék is vagyunk. A befogadó iskolák pedig hálásak, mert egyfajta „megtartó erő” vagyunk a gyerek, a fiatalság számára az adott településen. Amikor elindult a Líra a szintetizátor volt a legnépszerűbb hangszer, ez mára lecsengett. Manapság zongora, gitár, furulya, citera vezeti a hangszerek toplistáját.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kuna Lajos továbbra is büszke szeretne lenni a zeneoktatásra
[/caption]

– Vannak valódi tehetségek?
– Már a nagy számok törvénye alapján is. Hetényegyházán például rátaláltunk egy zongorista zsenire. A fiatal zenész ma már konzervatóriumi hallgató. Több egykori, jelenlegi fúvósunk is kiválóan szerepel hazai és nemzetközi versenyeken. 

– Presztízs a szülők számára a gyereket zenére taníttatni?
– Mindig is az volt. Aki zenélni tanul, az kiemelkedik a többiek közül, kvázi kiváltságos helyzetben van. Az a tapasztalat, hogy már bőven megy a tanév, amikor egyik másik gyerek barátja, barátnője is beiratkozik a zeneiskolába, hogy ki ne maradjon valami jóból.

– Meddig tart a lelkesedés?
– Ez változó. Múlik a gyerek adottságán, a szülő hozzáállásán, és csak harmadsorban az adott pedagóguson. Kodály bebizonyította, hogy mindenkit meg lehet tanítani tisztán énekelni, a ritmusérzéknek viszont megvannak a maga határai, amin túl már nem fejleszthető. A gyerek, ha egy idő után nincsenek sikerélményei, feladja a gyakorlást, a tanulást. De akkor is ez történik, ha azt látja, hogy a szülőnek nem fontos, amit ő csinál. A harmadik lényeges összetevő a tanár, aki jó esetben folyamatosan motiválja a növendékét.

– A zenetanárok miként tekintenek a szeptembertől életbe lépő pedagógus életpálya-modellre?  
– Nagyon örvendetes hír, hogy lesz, vele pedig – remélhetőleg – magasabb fizetés. Fontos ez a pedagóguspálya vonzóbbá tételéhez, továbbá hosszútávon minőségi változásokat generálhat. A helyzet paradoxona, hogy a változás éppen a keresett és sikeres pedagógusokat érinti kellemetlenül. A túlóra bérezésének eltörlésével és az azonos fenntartón (KLIK) belüli másodállás megszüntetésével végeredményben ők kevesebb pénzt visznek haza ősztől. Ez pont a pedagógustársadalom elitjét érintő negatív diszkrimináció. Bízom abban, hogy a kormány hamarosan erre is talál kedvező megoldást. Mi azt szeretnénk, hogy a rendszer továbbra is működjön, és büszkék lehessünk a Kodály óta megkopott zeneoktatásunkra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!