2013.07.08. 12:15
A látogatottsággal elégedett a megbízott vezető
Új vezető került a nagykőrösi Arany János Művelődési Központ élére, miután elődje váratlanul lemondott megbízatásáról.
A város képviselő-testülete a Kőpataki Krisztinát kérte fel a feladatra, aki korábban a városi könyvtárat vezette.
– Milyen tervekkel lát neki az új kihívásnak? – kérdeztük az új megbízott vezetőt.
– Minden jó és hasznos dolgot igyekszem megtartani, az intézmény előző vezetője által eddig elért eredményeket gyarapítani. Azt egyelőre nem látom, min lenne érdemes változtatni, az intézmény átadása-átvétele most még fontosabb teendő.
– Vannak égető problémák?
– Nem hiszem, de feladatok és megoldandó munkák minden területen akadnak. Én a könyvtárat ismerem jól, amit eddig vezettem. 2008-ban vonták össze a művelődési házzal, így annak működésére is van rálátásom. Az ugyancsak hozzánk került helyi múzeum átvételén is dolgoztam, illetve már részt vettem a múzeumi programok szervezésében.
– Mekkora „forgalmat” bonyolít a három intézmény?
– A könyvtár látogatottságával elégedett vagyok, felnőtt- és gyermekprogramokat is kínálunk szép számmal. A múzeumot is egyre inkább kezdi újra felfedezni a város kultúra iránt fogékony közönsége. A művelődési ház eddig is rengeteg színes programot kínált, így lesz ez a jövőben is. A szabadtéri kulturális programok úgyszintén nagyon közkedveltek, látogatottak a nagykőrösiek által.