Kultúra

2012.08.20. 18:51

Megszólalt a harangjáték

Kiskunfélegyháza is belépett a harangjátékkal büszkélkedő városok sorába.

Vajda Piroska

Az Újtemplom nyugati tornyában elhelyezett tizenkét harangból álló „hangszer” Szent István ünnepén szólalt meg először. Félegyháza első harangjátékát több száz hívő, és külföldi vendég jelenlétében a Szent István templom búcsúján Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke áldotta meg. Szentbeszédében a főpap államalapító Szent István királyunkat állította példaként az egybegyűltek elé, aki nemcsak nagy államférfi, hanem hitbuzgó szent is volt. Vallásos, igazságot és békésséget szerető ember. Neki köszönhetjük keresztény voltunkat. Életének jó példájával, törvényeivel, az egyházi szervezet kiépítésével indította el népünket a kereszténység útján. Szent István király döntés elé állít bennünket: Válasszuk az életet, Isten szolgálatát, mivel ez a jövő útja számunkra. Bölcs emberek módjára, biztos alapra, „sziklára”, azaz Jézus Krisztusra építsük életünket, házunkat, és hazánkat, ahogy azt Szent István királyunk is tette – idézte Máté evangéliumát a püspök.

A harangjátékot – melyet elsőként Szatmári Imre, a templom kántora szólaltatott meg – Szabó Szűcs József, a passaui Perner cég hazai képviselője mutatta be a közönségnek. Elmondta, a tizenkét harang össztömege mintegy 400 kilogramm, és kétszáznál több dal megszólaltatására alkalmasak.

A harangjáték egyfelől Isten dicsőségét hirdeti, másrészt azt bizonyítja, hogy az emberi összefogás, a közös akarat csodás eredményekre képes – hangsúlyozta Hajagos Gyula, az Újtemplom plébánosa, aki egyúttal köszönetét fejezte ki azoknak az egyházközségi tagoknak, akik adományaikkal segítették a harangjáték megvalósítását. Mint mondta: a fő támogatók nevét a harangokon is megörökítették az utókor számára.

A programozható, számítógép vezérlésű harangjáték naponta háromszor szólal meg, főként az aktuális ünnepkörhöz kapcsolódó egyházi dalokat szólaltat meg a városban és annak három kilométeres körzetében élők örömére.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Félegyháza első harangjátékát Szatmári Imre az Újtemplom kántora szólaltatta meg a hétfői ünnepi szentmisén.
[/caption] 

Vajda Piroska Félegyháza első harangjátékát Szatmári Imre az Újtemplom kántora szólaltatta meg a hétfői ünnepi szentmisén. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!