Kultúra

2011.01.15. 16:08

5 vizsga, amitől rettegnek az egyetemisták

Bármelyik egyetemre, karra, avagy szakra is jár az egyetemista, tanulmányai során egyszer biztosan meg fog bukni. Ez tény. Végezhetnénk felméréseket, de a tapasztalat itt elég. Arról faggattuk a szegedi egyetemistáinkat, hogy melyek a legrizikósabb tárgyak, amelyek jelenleg felzaklatják - egyébként nyugodt - hétköznapjaikat.

baon.hu

„Ilyenkor visszanyal a fagyi.” – idézhetném egykori legkedvesebb osztályfőnökömet, akinek mondása erre a szituációra kiválónak mutatkozik. Az egyetemista lét legtöbbeknek a féléves bulizással és láblógatással egyenlő. Viszont, mint ahogy lenni szokott, minden szép és jó egyszer véget ér, így a féléves passzív lét időszaka is átcsap egy igen aktív másfél hónapba. Hogy világos legyek: elkezdődik az eszeveszett vizsgaidőszak, a jegyzetek tömkelegének fénymásolása, a heti többszöri vizsgákra rohangálás, ami rendesen megterheli az egyetemista szervezetet. Pláne, ha olyan vizsgákkal kell szembeszállniuk, amelyek mint mondani szokták „tuti bukók”, azaz vagy hihetetlenül nehéz a tananyag, vagy az oktató nem éppen emberszerető, és úgy éli ki féléves felgyülemlett szorongásait, hogy általánosan megbuktat mindenkit. Arról faggattuk a szegedi egyetemistákat, hogy mik ezek a buktató tárgyak, amelyek január tájékán igencsak borzolják az idegeiket.

Top 1. – Geomorfológia
A TTIK-sok egyhangúan a geomorfológia mellett tették fel voksukat. Ez tükörfordításban felszínalaktant jelent. A természetföldrajz ezen tudományágában, a domborzati formák keletkezésével és változásával foglalkoznak. A diákoknak geológia képződményeket kell bejelölniük vaktérképeken, ami elmondásuk szerint követhetetlen, tanulhatatlan és borzasztóan nehéz.
Top 2. – Patológia
Ugye aki orvos akar lenni, annak (első körben) kemény 5 éven át kell küzdenie a nemes célért, így az orvostanhallgatók nehezen tudtak egy tantárgyat kiemelni, ugyanis rengeteg embert próbáló, rizikós tárgyuk van az évek alatt. Közfelkiáltásra végül is a patológia (alias patosz) nyert. A kurzus a beteg sejtek, szövetek és szervek szerkezeti és funkcionális változásaival foglalkozik, azaz kóros elváltozásokat tanítanak, valamint, hogy a betegségek milyen módon nyilvánulnak meg (tünetek, makro és mikroszkópos elváltozások, szövettani eltérések). Mivel a patológia az orvostudomány alapja nem lehet felszínesen tudni, mindent szóról szóra kérnek vissza.
Top 3. – Statisztika
Azaz a következtetések elmélete, avagy a valóság számszerű információinak megfigyelésére, összegzésére, elemzésére és modellezésére irányuló gyakorlati tevékenység és tudomány, amely a GTK-sok idegrendszerét támadja a vizsgaidőszakban. A tárgy a hallgatók szerint megfoghatatlan, érteni kellene, de sokaknak ez nem megy egyszerűen. Hatalmas a bukási arány a vizsgákon, és mivel szinte az összes GTK-s tanulja, így sokan szenvednek tőle.
Top 4. – Polgári jog
A jogászhallgatók a Római jogra már csak nevetve néznek vissza, hiszen véleményük szerint, másodévben a Polgári jog sokkal nehezebb. A hallgatók első évben még nem tudják hogyan kell tanulni, azért véreznek el oly sokan a „Rómán”, viszont a Polgári jognál ez a mentség már a múlté. Jellemzően mellérendeltségi viszonyban álló, egyenjogú személyek (természetes-, és jogi személyek) közti árujellegű vagyoni viszonyait továbbá az egyes személyhez fűződő jogait szabályozza ez a jogág. Nehézsége, hogy végtelenül hosszú az anyag, amit nemcsak szó szerint tudni, hanem érteni is kell.
Top 5. – Matek
Bizonyára megköveznének a hallgatók, ha a felsorolásból kimaradna a jó öreg matek. Ezt szinte csak a bölcsészek kerülhetik el. Még álnéven is megtalálható több helyen: GTK-n kalkulusként, TTIK-n számításelmélet elnevezéssel fut a tárgy, de a marketingesek, a vállalkozók, és a tanárok is bőven kapnak belőle. Kiindulhatnánk abból a nevetségesen egyszerű felvetésből, miszerint csak az megy olyan szakra, ahol van matek, akinek megy a matek. A tapasztalat viszont azt mutatja ez nincs így, ezért sokan izzadnak a vizsgaidőszakban a számok miatt.
Forrás: szeged.hu
<!-- 5 vizsga, amitől rettegnek az egyetemisták Bármelyik egyetemre, karra, avagy szakra is jár az egyetemista, tanulmányai során egyszer biztosan meg fog bukni. Ez tény. Végezhetnénk felméréseket, de a tapasztalat itt elég. Arról faggattuk a szegedi egyetemistáinkat, hogy melyek a legrizikósabb tárgyak, amelyek jelenleg felzaklatják - egyébként nyugodt - hétköznapjaikat. baon.hu -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!