Kultúra

2010.10.05. 21:26

Ketten együtt fejlesztenek

Nagy munkára és megújulásra kaptak lehetőséget.

Kubatovics Tamás

Két hónapja kezdték el az aprómunkát, hivatalosan viszont tegnap nyitották meg projektjüket. Ennek lényege: a főiskolai és a városi könyvtár fejlesztése az élethosszig tartó tanulás érdekében. A főiskola 53, a városi intézmény 29 millió forinthoz jut az uniós pályázaton. Ráadásul ehhez még önrészt sem kell biztosítani.

– Átalakult a könyvtárosmunka. A főiskola könyvtárépítésének idején szóba került a két intézmény integrációja, melyre sok példa van, de ez a hajó már elment. Koordináció nélkül fölösleges fejleszteni. Jobban ki tudjuk szolgálni a látogatókat, hallgatókat, ha tudunk egymásról. Nem csupán a pénz elköltéséről van szó, hanem a hatékonyság növeléséről – fogalmazott prof. dr. Majdán János, az Eötvös József Főiskola rektora az együttműködésről.

Első körben egy ponttal maradt le a támogatottak listájáról a bajai pályázat. Második, idei próbálkozásra járt sikerrel a Bajai-infó-lánc elnevezésű projekt.

Majorné Bodor Ilona, a főiskolai könyvtár igazgatója elmondta: fejlesztik adatbázisaikat, elérhetővé teszik dokumentumaikat, 24 órás szolgáltatásokat vezetnek be, közhasznú tartalmakat hoznak létre. Többnyelvűek lesznek honlapjaik, olvasásfejlesztő és könyvtárhasználati programokat valósítanak meg, és kiemelten figyelnek a hátrányos helyzetű olvasókra. Képzésekkel fejlesztik kollégáik szaktudását. Új kínálatukkal igyekeznek új könyvtárhasználókat szerezni, és szolgáltatásaikat a helyi igényekhez igazítani. Újdonság lesz továbbá, hogy szolgáltatásaikat az adott korcsoporthoz tartozókkal kívánják népszerűsíteni. Két személynek teremtettek munkahelyet. Fontos része a fejlesztésnek, hogy feldolgozzák a meglévő dokumentumokat – erre a főiskolán mintegy 20 millió forintot költenek –, a városi könyvtárban pedig a helyismereti adatbázis létrehozása. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Több olvasót, nagyobb forgalmat szeretnének elérni a városi intézményben is
[/caption]

Rónai Iván, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy könyvtári területre hét év alatt 7,7 milliárd forint költhető, ami jelentős összeg. Kérdésünkre válaszolva kifejtette: az önerő nélküli konstrukció költségvetési intézményeket érint, azaz önerő esetén is állami kiadásról lenne szó egy nagyon szegény ágazatban.

Címkék#Baja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!