2010.08.31. 14:26

Színész vagyok, nem celeb

Címkék#Katona József Színház #Cseke Péter #Kecskemét

Évekig játszott a Barátok köztben, de azt mondja, a szíve mindig visszahúzta a vidéki színházakhoz. Kiss Zoltánnal, a kecskeméti Katona József Színház társulatának új tagjával többek között arról beszélgettünk, miért nem lesz belőle soha eléggé celeb.

Rákász Judit

– Milyen érzésekkel és tervekkel érkezett Kecskemétre?
– Nagyon jó érzésekkel és nagy tervekkel. Öt darabban játszom: a Nyomorultakban, a Popeye-ben, az Anconai szerelmesekben, a III. Richárdban és az évad végén a tejszínhab a tortán: a Káprázatos kisasszonyok. Remek szerepekben bizonyíthatok, ami hatalmas kihívást jelent.

– A Hello, Dolly! volt az első kecskeméti előadása, már akkor felmerült, hogy ideszerződik?
– Igen, Cseke Péter igazgató úr hívott, de a feladataim a soproni színházhoz kötöttek. Reméltem, hogy nem gondolja meg magát, mert nagyon vártam, hogy jöhessek. Hihetetlen jó érzés egy olyan színházban játszani, ahol már a színpadra lépés is élmény. Csodálatos épület, klasszikus színházi tér, remek kollégák.

– Hiányozni fog a pesti pörgés?
– Nem hiszem, mindig visszahúzott magához a vidék. Négy évig voltam Szolnokon, négy évig Székesfehérváron, utána két évig a Budapesti Operettszínházban, aztán jött Sopron. Sohasem volt kényszer, hogy vidékre szerződjem, sőt. Mégis kerestem a lehetőséget. Szerintem jót tesz a színésznek, ha sokféle feladatban próbálhatja meg magát. Nem mindenki ért egyet ezzel. Egyszer valaki azt mondta nekem: „Magából soha nem lesz sztár.”

– Ki a forrás?
– Azt nem lehet elárulni.

– És a választ?
– Nem is akarok sztár lenni. Mire ő közölte: mindenki sztár akar lenni. De ez nem változtatott a véleményemen. Akkor sem, ha a világ egyébként nem feltétlenül velem ért egyet. Előfordult, hogy megmondták: azért nem kapok meg egy szerepet, mert nem vagyok eléggé celeb.

– Évekig játszott a Barátok közt sorozatban. Azt gondolnánk, napi sorozatba azért jelentkezik egy színész, hogy milliók ismerjék meg az arcát, forogjon a neve, vagyis sztár legyen.
– Érdekes, hogy ez meg sem fordult a fejemben annak idején. És amikor Cseke Péter felém vezeti a labdát a színészválogatott meccsén, akkor sem a direktort látom benne, hanem egy játékost. Tavasszal – a szerződtetési időszak előtt – ütköztünk is egzynagyot. Talán tényleg nem vagyok erre a világra való...?[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Első kecskeméti benyomásai közül a pezsgő főteret és a Dombot említi
[/caption]

– Színészként mennyit tudott profitálni a sorozattal járó ismertségből?
– Bodrogi Gyula mondta, hogy régen ha valaki elért valamit a színpadon, akkor bekerült egy filmbe. Mára megfordult a helyzet: ha valaki a tévében szerepel, könnyebben kerülhet színpadra. Nem hiszem, hogy szerencsés, ha a televíziós ismertség mérvadóvá válik a színházakban. Láttam olyan színházi előadást, ahol egy „sorozatsztár” megjelenését hatalmas ováció fogadta, majd színpadra lépett egy igazi művész, aki remekül játszott aznap este is, de nem ő kapta a legnagyobb tapsot. Bizonyos értékek nagyon elcsúsztak.

– De a kecskeméti közönség ne fogja vissza magát, ha tetszik neki a produkció?!
– Jó, ha a közönség mer véleményt nyilvánítani, legyen az pozitív, vagy adott esetben negatív visszajelzés. Mind a kettő fontos.

– Nagy várakozás kíséri a Nyomorultak bemutatóját. A próbafolyamat közepén milyennek ígérkezik az előadás?
– Minden esély megvan rá, hogy nagyon jó legyen. Korcsmáros György remekül összetartja a szereplőgárdát. Kentaur díszlete fantasztikus, hihetetlen felelősség a működtetése a játszók és a műszaki gárda számára. Nem lehet hibázni. Minden ki van számolva percre pontosan. A zene nagyon jól megszólal már most, kiváló hangok, jó egyéni teljesítmények vannak, és ami szerintem nagyon fontos: a kisebb szerepekben és a karban is tehetséges színészeket láthat a közönség. Egyébként a világirodalom legszebb musicalje, odavagyok érte.

– Milyenek lesznek a hétköznapok? Mennyit lesz Kecskeméten?
– Ahogy elnézem, sokat. A családomnak nem lesz könnyű. Feleségem a Budapesti Operettszínház tagja, két kislányunk 9 és 7 éves, idén a kicsi is iskolába megy.

– Apa ingázik?
– Az első év tanuló év lesz. Meglátjuk, hogy lehet megszervezni, hogy egyszerre két helyen legyek, vagy legalábbis úgy tűnjön. Van már gyakorlatunk, az előző év is elég nehéz volt ebből a szempontból, amikor Sopron és Pest között kellett ingáznom. A mostani világ nem a családoknak kedvez. Két problémát érzek folyamatosan: a szakmák felhígulását és az állandó rohanást. Reméljük, hogy egyszer eljutunk oda, amikor a kevesebb több lesz.