Kultúra

2010.08.24. 16:38

Pletykák cáfolatával indult a társulati ülés

Évadnyitó társulati ülést tartott a kecskeméti Katona József Színház társulata kedden. Cseke Péter direktor a személyével kapcsolatos szóbeszédek cáfolatával kezdte az évadnyitót.

R. J.

– Minden ellenkező híreszteléssel szemben: itt vagyok! Nem lettem sem a Vígszínház, sem a Madách, sem a Nemzeti Színház igazgatója. A szerződésem 5 évre szól, és ki is fogom tölteni a ciklusomat Kecskeméten! – mondta Cseke Péter, hozzátéve: a „jól értesültek” talán csak az Operaházzal nem hozták összefüggésbe nevét az elmúlt hónapokban.

A tavalyi évad nézőcsúcsot hozott: több mint 115 ezren látták a kecskeméti színház produkcióit. Minden esély meg van rá, hogy idén még többen váltsanak jegyet, hiszen az új évad két országos érdeklődést  kiváltó nagyszínházi bemutatóval indul. Az első – szeptember 24-én – a Nyomorultak című szuperprodukció, Egyházi Gézával, Feke Pállal, Koós Rékával, Puskás Péterrel a főbb szerepekben, Korcsmáros György rendezésében, Kentaur díszleteivel. A premiert várhatóan megtiszteli jelenlétével a szerző, Claude-Michel Schönberg is.

Ezt követi október közepén a Popeye ős-bemutatója: a darabot a kecskeméti teátrum felkérésére írta Darvasi László, a kortárs magyar irodalom egyik legnépszerűbb szerzője. A zenét Pierrot és Ganxsta Zolee jegyzi, utóbbit a színpadon is láthatja majd a közönség, hiszen szerepet vállalt az előadásban. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Cseke Péter a szerződése végéig marad Kecskeméten
[/caption]

A következő évadban a fővárosban is megméreti magát a kecskeméti társulat: a Thália Színházzal és a Karinthy Színházzal közösen készített produkciók Budapesten és Kecskeméten is láthatók lesznek. Ismét a hírös városban rendez Szász János, aki a tavalyi Három nővér után idén Ljudmila Ulickaja Orosz lekvár című darabját és Füst Milán Boldogtalanok című drámáját állítja színpadra. Előbbiről új hír, hogy változott a főszereplő: Venczel Vera szerepét Margitai Ági vette át. A Füst Milán darabot előbemutatóként láthat a közönség az évad végén.

– Idén érik be az a munka, amelyet két évvel ezelőtt megkezdtünk – mondta Cseke Péter direktor. – A hat nagyszínházi és öt kisszínházi bemutatóval olyan évadot nyújtunk át a közönségnek, amely megmutatja az elmúlt években végzett munkánk eredményét.

Új kezdeményezés lesz az Operett szeletek című sorozat, amely a kecskeméti színház által tavaly meghirdetett operett pályázatra érkezett művekből építkezik. A havonta jelentkező sorozat az operett előadás próbáiba enged bepillantást zenével, jelenetekkel, helyszíni rendezéssel.

Ezek is érdekelhetik