Kultúra

2010.03.08. 15:24

Kónya József a dobogó legfelső fokán

Március 3-a és 5-e között – immár hatodik alkalommal – rendezték meg az Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Versenyt Mohácson.

baon.hu

A Budapesten megrendezett középdöntőben 160 diák írta meg a feladatlapokat, közülük a 30 legjobb eredményt elérő fiatal – Bács-Kiskun megyéből 7 fő – jutott a döntőbe. A verseny szóbeli és írásbeli megmérettetésből állt. A fiatalok számot adtak tudásukról informatikából, speciális társadalmi ismeretekről, rendészeti ismeretekből, rendészettörténetből, katasztrófavédelemből és idegen nyelvből is.

A versenyt kiemelkedő eredménnyel Kónya József, a bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola 12. évfolyamos tanulója nyerte, a szakmai díjak közül ő vihette el a legszínvonalasabb szakmai felelet díját is, valamint speciális társadalomtudományi ismeretekből is az első helyen végzett.

A verseny összetettsége miatt Baján a diákok külön felkészítést is kaptak speciális társadalmi ismeretekből, rendészeti ismeretekből, rendészettörténetből és katasztrófavédelmi ismeretekből dr. Pokker Zoltán nyugalmazott rendőr őrnagynak köszönhetően. Nyirati Béla tanár úr angolból, Matheisz Erika tanárnő német nyelvből, Németh Ildikó és Kapás Eszter tanárnők pedig informatikából készítette fel a diákokat.

A Bereczki Máté Szakképző Iskolában tíz éve folyik rendvédelmi orientációs képzés. E kiváló eredmény már sikersorozatnak tekinthető, hiszen az előző tanévben is a Bereczki Máté Szakképző Iskola diákja lett az első helyezett. Kónya József az előző tanévben 11. évfolyamosként is bejutott már a döntőbe, de akkor még nem ért el dobogós helyezést.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Borbély Alíz, Polgár Roland, Kónya József és dr. Prokker Zoltán
[/caption]

Helyezések

1. Kónya József – Baja - Bereczki Máté Szakképző Iskola
5. Czutor Emil József - Kiskunhalas – BKMÖ Vári Szabó István Szakképző Iskola
8. Borbély Alíz – Baja - Bereczki Máté Szakképző Iskola
11. Szalay Tamás – Kalocsa – Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola
15. Polgár Roland – Baja - Bereczki Máté Szakképző Iskola
18. Madarász Dávid - Kiskunhalas – BKMÖ Vári Szabó István Szakképző Iskola
23. Csorba Szandra – Kalocsa – Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!