Közélet

2016.12.14. 20:26

Közmeghallgatás Vadkert ügyeiről

„Az intelligens ember nem szemetel, a többinek pedig tilos!” Dr. Rohonczy Gyula soltvadkerti polgár ilyen feliratú táblát javasolt kihelyezni a település több pontján. A városi közmeghallgatáson egyebek mellett erről az elképzelésről is szó esett.

Barta Zsolt

Több gyermek született

A közmeghallgatáson Lehoczki Ferenc polgármester rövid áttekintést adott a város helyzetéről. A lakosság létszáma 7599 fő, ami 26-al kevesebb, mint tavaly. 2015-ben 40 házasságot kötöttek, míg az idén 32 boldogító igent mondtak ki. Tavaly 48 gyerek, 2016-ban pedig 67 születetett. Az elhunytak száma 84-ről 91-re nőtt. A lakosok közül 1699-en fizetnek vállalkozói adót, az idén ebből az adónemből 299 millió forint bevételre számít az önkormányzat.

A napokban tartották Soltvadkerten az éves közmeghallgatást. Bár nem telt meg a művelődési ház színházterme, mégis többen voltak, mint legutóbb Kiskőrösön. A járási székhelyen ugyanis egyetlen érdeklődő polgár sem vett részt a fórumon. A vadkertiek több kérdést is feltettek Lehoczki Ferenc polgármesternek.

Törteli Pál írásban juttatta el észrevételét. Arra panaszkodott, hogy 2009 óta nem tudott rákötni a csatorna rendszerre, holott befizette a rá kirótt összeget. Lehoczki Ferenc annyit ígért, hogy az önkormányzat megvizsgálja a kérdést és leszervezik, hogy saját költségén rákössön a rendszerre.
Deák Sándorné azt nehezményezte, hogy nincs közvilágítás a külterületi térségek bizonyos részein. A polgármester azt ígérte, hogy a közvilágítás megtakarításaiból orvosolják a gondot.

Kérdésként hangzott el az is, hogy Tázlár felé miért is nem építik meg a kerékpárutat? Az elöljáró azt válaszolta, hogy jövőre az országutat felújítják, bízik benne, hogy ennek keretében a kerékpárút építése is elindulhat. Arra számítanak, hogy erre majd pályázatot ír ki a kormány.

Kolompár Gábor arra panaszkodott, hogy egyes polgárok zsákszámra hordják a külterületekre a falevelet. Félelmét fogalmazta meg amiatt, hogy legközelebb a szemét is oda kerül. A polgármester azt kérte, ha meglát egy ilyen autót, fényképezze le a rendszámát, azt küldje be a hivatalba, a többi az elöljáróság dolga. Beszélt arról is, hogy a térfigyelő kamerák számát megduplázzák, így is nyomon követhetőek lesznek majd azok, akik rosszban sántikálnak.

Bíró Andrea amiatt panaszkodott, hogy a városban nyáron megszaporodó román vendégmunkások rengeteget szemetelnek. A polgármester azt mondta, hogy Soltvadkert nem válhat a környékbeli településeken dolgozó vendégmunkások altató helyévé. Akinél dolgoznak, az a saját házában elláthatja a vendégmunkásokat. Aki azonban üzletszerűen tömegszállást tart fent, azt ellenőrzik és megadóztatják jövőre.

A rendezvényen részt Font Sándor országgyűlési képviselő is, aki beszámolt az elmúlt évben végzett munkájáról. Egyebek mellett megemlítette, hogy a Soltvadkerten áthaladó Budapest–Belgrád vasútvonal miatt a keceli körforgalom közelében egy felüljáró épül. Ez a tervek szerint kapcsolódik majd a Soltvadkertet északról elkerülő országúthoz, mely kiviszi a forgalmat a városból.

 

<!-- Közmeghallgatás Vadkert ügyeiről „Az intelligens ember nem szemetel, a többinek pedig tilos!” Dr. Rohonczy Gyula soltvadkerti polgár ilyen feliratú táblát javasolt kihelyezni a település több pontján. A városi közmeghallgatáson egyebek mellett erről az elképzelésről is szó esett. Barta Zsolt Több gyermek született A közmeghallgatáson Lehoczki Ferenc polgármester rövid áttekintést adott a város helyzetéről. A lakosság létszáma 7599 fő, ami 26-al kevesebb, mint tavaly. 2015-ben 40 házasságot kötöttek, míg az idén 32 boldogító igent mondtak ki. Tavaly 48 gyerek, 2016-ban pedig 67 születetett. Az elhunytak száma 84-ről 91-re nőtt. A lakosok közül 1699-en fizetnek vállalkozói adót, az idén ebből az adónemből 299 millió forint bevételre számít az önkormányzat. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!