Verésekkel sem tudták megtörni

Túri Mihály 31 évig tartó kálváriájáról Hajagos Csaba, a Katona József Múzeum történész-muzeológus munkatársa, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az MTA BTK Vidéktörténeti kutatócsoportjának kutatója tartott előadást a napokban Kecskeméten és Kiskunfélegyházán, a Bács-Kiskun ’56/60 konferencián. Ez és Hajagos Csabának a Rubicon folyóirat októberi, ünnepi számában megjelent cikke alapján foglaljuk össze a későbbi kömpöci polgármester megpróbáltatásokkal teli életét.

A sorsfordító napok

A Kömpöcön 1929. augusztus 29-én született Túri Mihály a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után édesapja gazdaságában dolgozott földművesként, majd 1950-53 között a határőrségnél szolgált Zalaegerszegen. A forradalom előtti években Budapesten az 1. számú mozgó Vasútépítő Vállalatnál kapott munkát. Kömpöcön ő volt a titkára a Dolgozó Ifjúság Szövetségének (az MDP vezetése alatt álló ifjúsági tömegszervezet, célja az ifjúság egységesítése volt).

Élete sorsfordító napjai 1956. október 27-én kezdődtek. Későbbi vallomásában Túri Mihály azt mondta, aznap reggel bebiciklizett Kiskunmajsára, ahol országos vásárt tartottak, megvett egy csikót 2 ezer forintért, majd hazament. Ugyanaznap történt, hogy a városban többszáz fős tömeg kezdett tüntetni, majd a tanácsháza elé vonultak, és később elfogták és halálra verték Neményi Józsefet, az ipari és kereskedelmi állandó bizottság tagját, a begyűjtési hivatal vezetőjét.

Túri Mihály vallomása szerint október 28-án a helyi tanácstitkár mondta neki, hogy Kiskunfélegyházáról azt üzenték, a faluban is alakítsák meg a Forradalmi Bizottságot. Túri még aznap a templomnál, körülbelül 200 fős tömeg előtt elmondott egy beszédet, amelynek lényege az volt, hogy fogjanak össze a faluban és kerüljék a vérontást. Ekkor megválasztották a Forradalmi Bizottság elnökének. Kiment a Vörös Október téeszhez is, ugyanis több tag jelezte, hogy már vetőmagra sem futja nekik, visszaadnák a földjüket, az eredeti tulajdonos pedig visszakérte a területet. A bizottság döntött az ügyben, a tsz. lemondott a földről.

Fél év után közölték vele a vádat

Túri Mihályt először 1956. november 10-én tartóztatták le, de ekkor csak a Kömpöcön történtekről faggatták. Nem tudtak ellene felhozni ellene különösebb vádat, így elengedték. Azt a megbízást kapta, hogy a továbbiakban is tartson rendet a községben. Másfél hét múlva „karhatalmista pufajkások” mentek be érte a tanácsházára. „Te kulák csimuta, most meglakolsz!”– ordították, majd ütötték, rúgták Túrit.
1957. február 21-én Szegedre szállították, ekkor szembesítették Patyi Istvánnal, Kolompár Mátyással és Pekó Istvánnal, akik mindhárman igazolták, hogy Túri Mihály egy ujjal sem ért hozzá Neményi Józsefhez (őket hármójukat később emberölés miatt halálra ítélték és kivégezték). 1957. február 22-én Túrit letartóztatták, majd internálták Kistarcsára és Tökölre. A kihallgatások alatt többször testileg is bántalmazták, volt, hogy eszméletvesztésig rugdosták.

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Túri Mihályt 1991. október 23-án Göncz Árpád köztársasági elnök 1956-os Emlékéremmel tüntette ki
[/caption]

Ügye szempontjából fontos tényező, hogy – mint arra Hajagos Csaba rámutatott –  Deák József rendőr százados, a Kiskunfélegyházi Városi és Járási Rendőrkapitányság vezetője 1956. november 27-én a járási pártbizottságnak tett jelentésében egyáltalán nem említi Neményi gyilkosai között Túrit. Sőt, öt hónappal később, 1957. március 28-án tett újabb összefoglaló jelentésében sem nevezte meg a kömpöci fiatalembert, mint aki részt vett volna a verésben. Túri neve abban a listában sem szerepelt, amelyben községekre lebontva, név szerint felsorolják az „ellenforradalmi felforgatókat”. Deák más tekintetben is „igazolta” Túri ártatlanságát, mikor megjegyezte: „feloszlott a kömpöci Vörös Október téesz., azonban ez a tagság belső széthúzásának a következtében történt. […]” Megjegyzendő, hogy a járási felszabadulási begyűjtési versenyben Kömpöc község a tizenegy település közül csak a 10. helyen végzett 78,7 százalékos teljesítéssel, a helyi téesz felszámolására a járási tanács mezőgazdasági osztálya önmaga tett javaslatot.

Egyetlen tanú vallott ellene

Túri ellen mégis vádat emeltek, emberölés és népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel vádjával. 1958. október 20-tól november 3-ig 79 tanút hallgattak ki a Kiskunfélegyházi Járásbíróságon, mindegyik azt vallotta, hogy Túri nem volt ott a tanácsháza előtt. „Nem láttam Túri Mihályt Neményi Józsefet bántalmazni” – mondta például Timaty Miklós honvéd főhadnagy. Egyedül Neményi felesége volt az, aki férje gyilkosaként nevezte meg Túrit.
„A vád tárgyává tett cselekmény elkövetésében részben érzem magamat bűnösnek abban a vonatkozásban, hogy a községi nemzeti bizottság elnöki tisztjét magamra vállaltam. A vád tárgyává tett egyéb más cselekményben nem vettem részt” – mondta Túri a bíróság előtt.

A Kecskeméti Megyei Bíróság azonban 1958. november 3-án életfogytig tartó börtönbüntetésre, teljes vagyonelkobzásra és 10 év jogvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1959. június 29-én helybenhagyta az ítéletet. A védelem arra hivatkozott, hogy egyedül a sértett felesége vallott Túri ellen, de ezt „alaptalan érvelés”-re hivatkozva elutasították.

Tizenöt év börtönben

Túri Mihály eleinte a váci fegyházban töltötte szabadságvesztését, itt mint rakodómunkás dolgozott. Ezután Budapestre, a Fővárosi Központi Büntetés-végrehajtási Intézetbe került, ahol szabadulásáig tartották fogva. A Kozma utcában együtt raboskodott Vásárhelyi Miklóssal, Litván Györggyel, Bibó Istvánnal és Göncz Árpáddal is – akikkel kezdetben asztalosként, majd a fordító irodán is együtt dolgozott. Rengeteget olvasott és tanult a börtönben.
Társai közül többen szabadultak az 1963. március 21-én az új Országgyűlés alakuló ülésszakán Kádár János által kihirdetett amnesztiának köszönhetően. Túri Mihálynak azonban maradnia kellett, ugyanis  kegyelmi kérvényét – nevelő főhadnagya javaslata ellenére – dr. Klinger István, a Kecskeméti Megyei Bíróság megbízott tanácsvezetője elutasította. Csak 1972. február 22-én jöhetett ki a börtönből.

Szabadulás után is folytatódott kálváriája

Mint Hajagos Csaba elmondta előadásában, Túri Mihály a börtönből hazatérve Kömpöcre azt tapasztalta, hogy politikai „bélyege” miatt és börtönviseltségének „köszönhetően” ismerősei – ha találkoztak vele az utcán – sorra fordították el fejüket. Nem kapott munkát a faluban, ezért a szegedi telephelyű DÉLÉP-nél (Délmagyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat) kényszerült munkát vállalni, egészen 1989-es nyugdíjazásáig itt dolgozott mint asztalos segédmunkás.

1989. november 6-án belépett a Magyar Demokrata Fórumba, majd Kömpöcön megszervezte az MDF alapszervezetét. Az 1990 szeptemberi önkormányzati választásokon megnyerve a kömpöciek bizalmát, polgármesterré nevezték ki. 1991. október 23-án Göncz Árpád köztársasági elnök 1956-os Emlékéremmel tüntette ki. 1994-ben Túri Mihályt újra megválasztották polgármesternek. 1998-ban a Választási Bizottság elnöke, Csáki Illés és dr. Vándor Rudolf jegyző „Kömpöc község önkormányzatával végzett eredményes munkájáért” emléklapot adományozott részére, ezzel is elismerve a faluért nyolc éven át végzett áldozatos munkát. 1989-ben perújítási kérelmet nyújtott be az elsőfokú ítélet semmissé nyilvánítására, de ekkor, majd a második alkalommal, 2001-ben is elutasították ezt.

2003. október 19-án még részt vett a Kiskunmajsai 1956-os Múzeumban tartott megemlékezésen. Itt elköszönt többek között Pongrácz Gergelytől és a többi ’56-ostól is, mert érezte, hogy a következő évben már nem fognak találkozni. 2003. november 6-án érszűkület általi vérmérgezés következtében, hunyt el, 74 éves korában. A kömpöci temetőben helyezték örök nyugalomra.