2016.05.14. 13:42
Húsz év múlva nyitják ki újra az időkapszulát
Egy héten át ünnepelték Dunavecsén a Petőfi Sándor Általános Iskola megalapításának 110. évfordulóját. A jubileumi ünnepségen befalaztak egy időkapszulát, és köszöntötték az aranydiplomás pedagógusokat.
Május első hetében rendhagyó volt az élet a Dunavecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában. Ebben volt tanítás nélküli nap, „esti iskola” rádiós vetélkedővel, táncházzal, társasozással; szerveztek teljesítménypróbát és népdaléneklési versenyt; néztek színdarabot (egy öregdiák vizsgadarabját). Az ünneplés fénypontja egy jubileumi ünnepség volt, amit a Zrínyi utcán, az iskola két épülete közötti utcaszakaszon, rendeztek. Meg is teltek a széksorok: egyik felől az iskola diákjai, másik felől az intézmény jelenlegi és volt pedagógusai, munkatársai foglaltak helyet, és sok-sok szülő, nagyszülő is megtisztelte az eseményt jelenlétével.
A pedagógusok énekszámokkal készültek, a dalszövegek mintha csak erre az alkalomra íródtak volna. Egyebek mellett az ünnepről, az otthonról, a múló gyermekkorról, a haza szeretetéről, egymás tiszteletéről szóltak a felcsendült dalok, valamint arról, hogy mindannyian mások vagyunk. Az iskolások versekkel, dalokkal, tánccal álltak a közönség elé, az elsősök látványos „macitornával”, zenés gimnasztikával prezentálták ügyességüket.
A régi kollégákat, a diáksereget és szülőket Zádoriné Squor Mária iskolaigazgató köszöntötte. Mint rámutatott, 110 év egy intézmény életében is hosszú, történelmi korszakokon átívelő idő. Az iskolának ugyanakkor mindig van két állandó szereplője: a tanulók és a tanítók. Az ő általuk megélt és megőrzök élményekből áll össze az iskola története.
A jövőnek is üzentek a jubiláló iskola diákjai és tanárai. Hogy mi került az iskolaépület homlokzatán befalazott időkapszulába? Többek között az idei tanév összes tanulójának és pedagógusának névsora, órarendeket, egy elsős és egy felsős ellenőrző, ballagási tarisznya, tabló- és osztályképek, a tíz évvel ezelőtt megjelent, az iskola történetét feldolgozó „Száz év krónikája” című könyv, egy májusi étlap, az évfordulós ünnepség meghívója, a jubileumi hét programja, a Dunamellék című önkormányzati újság néhány lapszáma és egy aznapi (május 7-i) Petőfi Népe. Az iskola egykori diákja, Vörös Sándor dunavecsei polgármester és Magyari Ármin 4. osztályos tanuló falazta be a kapszulát, ami az „Üzenet 2016 – 2036” feliratú tábla mögött kapott helyet, az iskola bejáratánál, a címeres névtáblák alatt.
Meglepetésként minden osztály kapott egy-egy dobostortát, a 110-es számot mintázó pörköltcukor-tortát ezen a héten törték össze és fogyasztották el az iskolában.
Köszönet a szolgálatért
Az ünnepségen kedves szavakkal köszöntötte az igazgatónő az intézmény korábbi pedagógusait, munkatársait. Egy gyémántdiplomást – Adamek Istvánnét, aki 60 éve vette át oklevelét – és azon aranydiplomásokat, akik 50 évvel ezelőtt vették át oklevelüket: Borbély Etelkát, Buczó Györgynét, Csabai Andrásnét, Dobos Jánosnét, Erdélyi Tibornét, Korom Ferencnét, Kozák Gábornét, Nyulász Andrásnét. Két titkársági munkatársat is köszöntöttek: Wéber Henriknét és Gubacsi Lukácsnét. Az iskola alsós tanulói tapsrondóval köszöntötték az ünnepelteket, akik az igazgatónő szavaival élve: tudományokat, tisztességet, emberséget tanulhattak a dunavecsei iskola régi diákjai, és akiknek szolgálata példaként állhat mindenki előtt.