Közélet

2015.11.03. 07:38

Szobor lesz a vadászrepülőből

Egy MIG-21-es vadászrepülő fogja díszíteni a kecskeméti repülőbázis közelében lévő körforgalmat a 44-es és 445-ös út találkozásánál. A nevezetesség így autóval könnyen körbejárható lesz.

Hraskó István

Még a reptér egyik, az MH Légijármű Javítóüzem által üzemeltetett hangárjában áll a 9606 oldalszámú MIG-21 MF, de a jelenleg múzeumi tárgy státuszban lévő vadászgép a jövőben Kecskemét egyik látványosságává, akár jelképévé válhat. A hatástalanított deltaszárnyút hamarosan légies talapzatra emelik az északi elkerülő út reptérhez közeli körforgalmában. A terveket látva kijelenthetjük, mindenképpen érdemes lesz megnézni, és nemcsak nappal, hanem éjszaka is, hiszen ki lesz világítva, szárnyain pedig piros-fehér-zöld lámpák világítanak majd. További érdekességként felfedeztük, hogy „pilótának” egy női bábut öltöztettek be, de „megkeresztelése” – akárcsak a repülőé – még várat magára.

A MIG-21-es kiállítása Ugrik Csaba dandártábornok, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnokának ötlete volt, aki szerint ily módon hatásosan ki lehet fejezni Kecskemét és a repülés, a reptér szoros kapcsolatát. A gondolat pár éve is felmerült benne, de akkor a Szőlőfürt fogadónál lévő körforgalomról kiderült, túl kicsi a kivitelezéshez. Aztán amikor a dandártábornok meglátta az északi elkerülő út tervét, újra elkezdte foglalkoztatni a dolog.

Persze hosszú volt az út, míg zöld utat kapott az ötlet, jó pár engedélyt, hozzájárulást be kellett szerezni. Ugrik Csaba kiemelte, hogy az ügyben hathatós támogatást kaptak Szemereyné Pataki Klaudia polgármestertől, aki közbenjárt a pozitív döntés érdekében. A dandártábornok azt is hangsúlyozta: nagy civil összefogás eredménye, hogy összegyűlt a megvalósításhoz szükséges 12 millió forint, az önkormányzat mellett a bázis felkérésére 16 cég vállalt első szóra kisebb-nagyobb összegű hozzájárulást, míg a pénzügyi „koordinációt” a Dongó Repülés-Hagyományőrző Alapítvány látta el.

Miért MIG, és miért éppen 21-es? – kérdeztük a bázisparancsnoktól.
– Ez volt hazánk meghatározó, 1962 és 2000 között rendszeresített vadászgépe, így méltóképpen reprezentálja a katonai repülést. Megjegyzem, a MIG-29-es is szóba jött, de mivel azokat szeretné eladni a minisztérium, így letettünk róla – mondta Ugrik Csaba. Az időzítéssel kapcsolatban elárulta: azért pont most állítják ki a gépet, mert pár hónapos átmenetet kellett hagyni az északi elkerülő út átadása után, nehogy az új körforgalomba behajtó sofőrök figyelmét elterelje a repülő. Amelyet egyébként olyan magasra tesznek, hogy egy véletlenül a körforgalom dombjára felhajtó kamion is elférhessen alatta.

Hatástalanították, „lefogyasztották”, újrafestették

A MIG-21-est természetesen nem eredeti állapotában kerül ki a bázisról, erről az  MH Légijármű Javítóüzem műszaki szakemberei gondoskodnak. Bozóki János mérnök ezredestől, az üzem parancsnokától megtudtuk, az első és legfontosabb feltétel nyilvánvalóan a hatástalanítás, magyarán hogy a repülő ne legyen eredeti funkciójára alkalmas, ne lehessen vele repülni, lőni, rádión kommunikálni. Mindezt pedig úgy végezték el, hogy a gép megőrizze stílusjegyeit, mintha „igazi” lenne. Szintén fontos szempont volt, hogy – a statikai stabilitás megőrzése mellett – a MIG súlyát a lehető legkisebbre csökkentsék, hogy minél légiesebb talapzatra kerülhessen.

Mindezek miatt például leszerelték a futóművet, a rádiónavigációs rendszerből csak a lokátor rúd maradt meg, a gépágyúból kizárólag a fegyvercső, és – mivel úgysem látszódna – eltávolították a generátorokat, szivattyúkat, tartályokat is. Így az eredeti tömeg egyharmadára „fogyott le” a vadászgép, gyakorlatilag csak az úgynevezett sárkányszerkezete maradt meg. Végül arra is gondolni kellett, hogy ezentúl a deltaszárnyú folyamatosan ki lesz téve az időjárás viszontagságainak, nem fogja a hangár megóvni esőtől, hótól, hidegtől-melegtől. Így a vasmadár az eredeti színt megőrizve új festékréteget kapott.

De vajon nem fáj-e a szíve egy repülők javításával foglalkozó egységnek, ha egy gépen ilyen „operációt” kell végrehajtani?
– Inkább büszkék vagyunk arra, hogy kiállítható állapotba hoztuk a MIG-21-est, és így hozzájárulunk ahhoz, hogy az arra közlekedőknek felvillantsa a múlt egy szeletét – mondta Bozóki ezredes.

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!