Közélet

2015.09.23. 21:11

Nem járási központ Izsák, mégis kormányablak nyílt

Kedd délelőtt nyílt Izsákon az új kormányablak. A polgárok a hivatalban 423 különféle ügyet intézhetnek.

Barta Zsolt

Bár nem járási központ Izsák, mégis egy kormányablakot nyitottak a városban, ahol hat munkatárs intézi a város, Orgovány, Ágasegyháza lakosainak az ügyeit. Ugyanakkor más településekről is bárki betérhet olyan kéréssel is a munkatársakhoz, melyekre itt is találhatnak megoldást, vagy ha nem, akkor tanáccsal látják el az érdeklődőt.

Kedd délelőtt Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, dr. Feldmann Zsolt az FM helyettes államtitkára, Kovács Ernő a kormányhivatal kormánymegbízottja, dr. Zombor Attila főigazgató, Mondok József polgármester és Turánné Török Ágnes, a kiskőrösi járási hivatal vezetője jelenlétében nyitották meg az új intézményt. Kovács Ernő kormánymegbízott avató beszédében azt kérte a hivatal munkatársaitól, hogy ugyanolyan lelkesedéssel szorgalommal végezzék a dolgozók a munkájukat, mint korábban. Dr. Feldman Zsolt FM helyettes-államtitkár kiemelte köszöntőjében, miszerint a kormány figyelmet fordít arra, hogy ne csak járási székhelyeken nyissanak ilyen hivatalokat. A kormányablakokban 423 féle ügyben lehet az ügyintézők segítségét kérni. Lezsák Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a bürokráciát csökkenteni kell Magyarországon, mert 1,3 millió ügy vár jelenleg is elintézésre idehaza. Egy kormányablak nagyon jó lehetőség arra, hogy a polgárt és az államot közelebb hozza egymáshoz. Mondok József polgármester, aki 18. éve vezeti a települést azt hangsúlyozta, hogy a képviselő-testülettel egyetértve mindig arra törekedtek, hogy a város minél több ügyintézési jogkört szerezzen meg. Talán ennek is köszönhető, hogy egy magasan képzett szakember gárda várja az ügyfeleket. Turánné Török Ágnes, a járási hivatal vezetője lapunknak elmondta, hogy nem csak a szomszédos településekről, hanem sokan Kecskemétről is idejárnak ügyeket intézni.

 

Címkék#Izsák
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!