Közélet

2015.04.19. 12:09

Megérte lángésznek lenni

Az V. Lángész kerestetik! versenyen kecskeméti és városföldi sikerek is születtek.

Sebestyén Hajnalka

A nyolcadikos diákokból álló háromfős csapatok elsősorban matematikából, fizikából, földrajzból, valamint a versenyre való felkészülés során a földgázról, és a szervező FGSZ Földgázszállító Zrt.-ről tanult ismeretekből mérhették össze tudásukat. A természettudományokat népszerűsítő verseny több fordulóból állt, az elődöntők összesített eredményei alapján Kecskemétről a bányaisok és a katonások, valamint a városföldi iskolások jutottak be a döntőbe, melyet a napokban rendeztek meg Siófokon.

A fiatalok ezúttal is rengeteg olyan új ismerettel gazdagodtak, amelyeket az iskolában nem sajátíthattak volna el, elsősorban a szénhidrogéniparral, a földgáz termelésével kapcsolatban.

Az ünnepélyes díjátadón az elért helyezés szerint gazdára talált a 3.250.000 forint összegű pénznyeremény, mellyel az iskolák gazdagodtak, valamint a diákokat értékes utalványokkal jutalmazták. A vetélkedőn a dobogó 3. fokára a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium Kék Láng csapata állhatott fel. A katonás Ultragázok 4., a városföldi Szikrázó elmék csapata a 10. helyen zárt.

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik