Közélet

2015.03.12. 06:32

Több óvoda megszűnik Kecskeméten

A Jász utcai és az Izsáki úti oviban megszűnik szeptember 1-jétől a gyermekellátás Kecskeméten, a Juhar utcai egység sorsa még nem ismert. Az önkormányzat az óvodáztatás átalakítását a csökkenő gyermeklétszámmal indokolja.

H. I.

Férőhelyhiány, majd gyerekhiány

Kecskeméten már napok óta téma a gyermekes szülők körében, hogy milyen változások lesznek az óvodákban. Szerkesztőségünk is több aggódó levelet kapott olvasóktól, amelyek óvodák bezárásáról, óvónők elküldéséről szólnak, és felvetik azt a kérdést is: hogyan élik majd meg a változást a gyerekek, mit szólnak majd, ha új óvónőt kap a csoportjuk?
Az biztos, hogy a szülőkben, az érintett intézmények munkatársaiban és vezetőiben is sok a kérdés, nagy a bizonytalanság. Ezt tapasztaltuk kedden a Lánchíd utcai óvodában, ahol a széchenyivárosi óvodaintegráció dolgozóinak és a szülők képviselőinek tartott tájékoztatást Mák Kornél alpolgármester, Kurilla Márta, az önkormányzat intézményi osztályának óvodai referense, Vazul Zsolt, az intézményi osztály vezetője és Engert Jakabné önkormányzati képviselő.

Nagyot változott a világ, hiszen még 2013-ban is az önkormányzati fenntartású intézményeknek összesen 176 gyermek esetében kellett elutasítaniuk a beiratkozási kérelmet férőhelyhiány miatt. Viszont mint azt Kurilla Márta elmondta: jelenleg 269 szabad férőhely van, és a népesség-nyilvántartó adatai szerint szeptembertől 151-gyel kevesebb óvodáskorú lesz (még úgy is, hogy 3 év fölött már kötelező az ovi). Ráadásul a demográfiai mélyhullám folytatódik, úgy tűnik, jövőre további 300-zal csökken az óvodások száma. Lapunk is megírta: 2012-ben még 1343, 2013-ban 1159, 2014-ben pedig már csak 954 gyermeket írattak be szüleik a kecskeméti önkormányzati óvodákba. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy egyre több család nem városi, hanem egyházi intézménybe adja gyermekét. A közelmúltban a reformátusok és a piaristák is három-három csoporttal indították el óvodájukat. Mellettük pedig még ott vannak a magán- vagy alapítványi óvodák is.

Senkit nem akarnak elküldeni

Mák Kornél alpolgármester a múltba visszakanyarodva emlékeztetett, hogy a város több fejlesztéssel növelte a férőhelyek számát az elmúlt években. Ugyanakkor a mostani nevelési évben már egy-egy csoporttal kevesebb tudott elindulni a Jász utcai és az Izsáki úti oviban is. Mák Kornél a népesség-nyilvántartó adataira hivatkozva elmondta: a csökkenő gyermeklétszám miatt szeptembertől több mint 30 óvodapedagógussal, dajkával kevesebbet foglalkoztathatnának. Viszont kijelentette, senkit nem küldenek el, a szerződéses munkaviszonnyal rendelkezők is maradhatnak az óvodáknál. Mindezt úgy tervezi az önkormányzat megoldani, hogy a nyugdíjba vonulók státusza megszűnik, a dajkák közül többeket átsorolnak pedagógiai asszisztenssé, a vezetőknek pedig az előírt 22 órát nem lesz kötelező a csoportban eltölteniük, hanem plusz feladatokat kapnak, például a sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkozhatnak kisebb csoportokban. Ezenkívül a város elindít egy ovi-bölcsit is, három, tizennyolc fős csoporttal. Ebbe azokat a gyerekeket tudnák felvenni egy évre, akiknek a kecskeméti bölcsődékben nem jutott hely, de már két és fél évesnél idősebbek (az adott naptári év szeptembere és decembere között töltik be a harmadik életévüket), és édesanyjuk – pláne a GYED extra miatt – szeretne visszamenni dolgozni (egy év után pedig a szülő választhatna óvodát). Mák Kornél azt mondta, ennek a három „mini” csoportnak a helyszínéről még egyeztetni fognak, de vagy az Akadémia körúti háromszobás lakásóvodában, vagy a Juhar utcai oviban lesznek.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Az ígéretek szerint együtt maradhatnak a csoportok
[/caption]

A Jász utcai és az Izsáki úti ovi bezár

Mint elhangzott: a 34 óvodából, hivatalosan feladat-ellátási helyből 31 marad meg. Az már szinte biztos, hogy a Jász utcai és az Izsáki úti óvodában – vagy hivatalosan, feladatellátási helyen – nem lesznek ősztől gyerekek. Az Izsáki úti kórház oldalában működő óvodát a kórházzal együtt megvásárolta a Magyar Nemzeti Bank, így onnan költöznie kell az intézménynek. A Jász utcai ovi épületét pedig az önkormányzat évi 26 millió forintért bérli egy vállalkozótól. Az alpolgármester szerint felesleges ezt az összeget kifizetni, ha a gyerekek elhelyezése biztosított lenne egy közeli óvodában. A felszabaduló forrást a város intézményi fejlesztésekre költené, példaként elhangzott a Lánchíd utcai ovi felújítása is. Mint Mák Kornél elmondta, az a cél, hogy önkormányzati tulajdonú épületekben történjen az óvodai gyermekellátás (ez a Juhar utcai óvoda esetében érdekes kérdés, amely állami tulajdonban van, igaz, a város nem fizet érte bérleti díjat).

Együtt maradhatnak a csoportok

Kurilla Márta hangsúlyozta: a feladatellátási helyek bezárása ellenére minden gyermeknek lesz hely, a felvett gyerekek óvodai jogviszonya nem szűnik meg. A közgyűlés március 27-ei ülésén fog dönteni az átszervezés kérdésében, ezután a megszűnő ovikban szülői értekezletet fognak tartani, egyúttal felmérik, hány gyermek marad a Jász utcai és az Izsáki úti intézménynél. A szülők nyilatkozhatnak majd, hogy hova szeretnék gyermeküket átíratni, a legközelebbi oviba vagy egy másikba. Kurilla Márta kijelentette: ha a szülők kérik, akkor akár egy komplett csoport is együtt maradhat, és az óvónőkkel együtt helyezik át őket egy másik intézménybe, ahol kimegy egy nagycsoport. A közgyűlési döntés után az esélyteremtési bizottság fel fogja osztani a megszűnő ovik körzeteit, amelyek a szomszédos körzetekbe fognak beolvadni. Kiemelte, a jövőben öt helyett hat fejlesztő pedagógus lesz Kecskeméten.

Öt helyett három óvodaintegráció

Az is elhangzott a tájékoztatón, hogy törvényi változás miatt azok az önállóan gazdálkodó költségvetési szervek, amelyek éves átlagos statisztikai létszáma nem éri el a száz főt, nem működhetnek tovább önállóan költségvetési szervként és intézményként. Emiatt az eddigi öt kecskeméti óvodai integrációból három lesz, a Belvárosi, a Corvina és a Kálmán Lajos, a másik két integráció, a Széchenyivárosi és a Művészeti egységeit ezekbe szervezik be. Minden hivatalosan óvodának nevezett intézmény 3 tagintézményből (azok pedig feladatellátási helyekből) áll majd. A vezetői állásokat megpályáztatják, vagy most, vagy egy évig megbízott vezetők lesznek.

Sok még a kérdés

Az elhangzottak után az óvodák munkatársai és a szülők is kérdezhettek, és éltek is a lehetőséggel. A hozzászólások kapcsán többször szóba került a Juhar utcai óvoda, mint ugyancsak megszüntetés előtt álló egység. Egy óvónő elmondta: teljesen váratlanul érte az átszervezés, amelyet érthetetlennek tart, hiszen ebben az egyébként nemrég felújított oviban soha nem volt gyerekhiány, és itt nem is kell bérleti díjat fizetnie az önkormányzatnak. Egyelőre nem világos, mi lesz a Juhar utcai ovi sorsa, erről hivatalos nyilatkozatot nem kaptunk. Más szintén megemlítette, hogy a széchenyivárosi ovikban biztosan teltház lesz, hiszen sok, a környékbeli településeken lakó, de Kecskeméten dolgozó szülő a hírös városba íratja be gyermekét oviba. Attól is tartanak a szülők, hogy az Akadémia körúti ovi kisebb, 18 fős csoportjai túl nagyra nőnek, és így kevesebb figyelem jut a sajátos nevelési igényű gyerekek felzárkóztatására, vagy hogy a megszűnő óvodák csoportjai nem tudnak egyben maradni. Egy vezetőtől olyan kérdés hangzott el, hogy az integrációk megváltoztatása, az átszervezés után hogyan tudják folytatni szakmai programjukat?
Az időnként parázs hangulatú véleménycsere során Mák Kornél kijelentette: érti az aggályokat, és tudja, hogy egyes döntések fájdalmasak, de az átszervezés nagyon bonyolult kérdés. Hangsúlyozta, nem akarják ellehetetleníteni az intézményeket, hanem hosszútávon szeretnék megoldani a problémákat. Azt kérte a résztvevő óvodai vezetőktől, szülőktől, hogy véleményüket jövő keddre fogalmazzák meg a tervekről.

 

H. I. Az ígéretek szerint együtt maradhatnak a csoportok -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!