Közélet

2015.02.10. 19:48

Életmentő pont lett az iskola

Tegnaptól bármikor bevethető egy defibrillátor a kecskeméti Piarista Iskolában. Húsz diák, és több tanár is ki lett kiképezve a laikus életmentésre, a félautomata sokkoló használatára.

Popovics Zsuzsanna

Pályázati támogatással egy éles, és egy oktató defibrillátorral gazdagodott a kecskeméti Piarista Általános Iskola és Gimnázium. Az intézmény életmentő ponttá vált, ahol jó eséllyel megtudnak majd menteni egy hirtelen szívmegállást szenvedő gyereket vagy felnőttet.
Varga Erika, a Defibrillátor Plusz Kft. ügyvezetője mutatta be az életmentő készüléket, majd oktatást tartott alapszintű elsősegélynyújtásból, gyakoroltatta a diákokkal a defibrillátor használatát. Mint elmondta, a hirtelen szívhalál Magyarországon vezető halálok. Évi 50 ezer haláleset szív-keringési eredetű okból következik be. Ebből 20 ezer kórházon kívül történik. Éppen ezért fontos, hogy minél több helyen hozzáférhető legyen életmentő készülék, illetve minél többen tudják megfelelő módon használni azt.

Az oktatáson szó esett egyebek mellett légzésfigyelésről, sokkolásról, mellkasnyomásról, a leállt szív pumpafunkciójának újraindításáról, a mentők értesítésének mikéntjéről. Az alapszintű újraélesztés sikeressége a helyszínen tartózkodó emberek hozzáállásán múlhat – hangsúlyozta az ügyvezető. Hozzátette: a hirtelen szívleállás gyerekeknél is előfordulhat. Az iskolában elhelyezett életmentő készülék 0 éves kortól használható, amihez csak elektródát kell cserélni, és a gép máris átvált a „gyerekprogramra”. A félautomata defibrillátor ábrákkal, jelzőfényekkel, magyar nyelvű hangutasításokkal irányítja az életmentő személyt. A készülék attól félautomata, hogy a sokkolás csak akkor következik be, ha azt egy gomb megnyomásával szándékosan elindítják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!