Közélet

2014.12.18. 07:02

Mit tehetünk, ha nem ér célba a feladott levél?

Kecskeméti olvasónk három Katalin nevű ismerősét szerette volna felköszönteni, három postai úton kézbesített levéllel. Egyik sem ért célt.

Popovics Zsuzsanna

A hölgy úgy szerzett tudomást „nem könyvelt”, azaz ajánlás nélkül feladott levelei elkallódásáról, hogy rákérdezett az egyik Katalinnál, tetszett-e amivel igyekezett meglepni. A „meg sem kaptam” válasz után a másik két címzettnél is rákérdezett levelei sorsára. Ők szintúgy nem kaptak tőle postai küldeményt. A hölgy érdeklődött a postán, vitte a három levél feladásakor kapott nyugtát, de levelek természetesen nem kerültek elő.

Az eset nem egyedi, lapunk SMS-rovatába is érkeztek már hasonló panaszok, egyik kollégánk nyaralásból hazaküldött képeslapját várja a család azóta is. A Magyar Posta Zrt. szóvivőjét egyebek mellett arról kérdeztük, mit tehet az, akinek a levele nem jutott el a címzetthez?
Apáti-Tóth Kata válaszában leszögezte: az olvasónk által feladott levelek sorsáról nem adhat információt, miután a postára bízott és ott kezelt levelek védelme érdekében szigorú titoktartási követelményeket támasztanak.

– Természetesen a levelek kézbesítése a Magyar Posta alapvető feladata, ezért rendkívül fontos, hogy az elvárt szolgáltatási színvonalnak nem megfelelő eseteket felfedjék. Amennyiben az olvasó a Magyar Posta Zrt. részére is eljutatja a konkrét levelekre vonatkozó adatokat – pontos címadat (név, utca, házszám), dátum – érdemi vizsgálat folytatására van lehetőség, melyről konkrét válasszal szolgálnak – közölte szóvivő.

Továbbá, hogy a nem könyvelt küldeményeket belföldi és nemzetközi viszonylatban is a logisztikai folyamatok során regisztrálás nélkül kezelik. Ezen küldemények egyedi azonosítószámmal nem rendelkeznek, ezért postai kezelésük utólagos vizsgálatára nincs lehetőség. A nem könyvelt küldemények esetén nincs kártérítési kötelezettségük, ha azok nem érnek célt. Az ajánlott küldemények elveszése esetén a társaság az Üzletszabályzatban foglaltaknak megfelelően kártérítési felelősséget vállal.

Egyre ritkábban levelezünk papíralapon, elfelejtettünk helyesen borítékot címezni? A postai ügyintéző köteles-e ellenőrizni a címzés pontosságát, helyességét? A karácsony előtti időszakban mennyire nő meg a postára adott levelek, képeslapok, csomagok száma? – kérdeztük.
Apáti-Tóth Kata rámutatott: a levelek feldolgozását és kézbesítését elősegíti, ha az ügyfelek nagyobb figyelmet fordítanak a címzésre. A levelek automatizált feldolgozásának egyik fontos feltétele, hogy a címzés valamennyi szükséges elemet tartalmazza. Weboldalukon külön felhívják a figyelmet ennek fontosságára és minták segítségével adnak tájékoztatást. A feladás során a posta munkatársai is fokozottan ellenőrzik a címadatok meglévőségét.

– Biztosítani szeretném, hogy az év végi forgalomnövekedés mellett is elsődleges célunk a levelek eljuttatása a címzetteknek. Ennek érdekében a küldemények feldolgozását, irányítását, továbbítását, kézbesítését folyamatosan ellenőrizzük, és munkatársainkat a körültekintő, gondos munkára ösztönözzük – válaszolta a szóvivő.

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!