Közélet

2014.12.03. 11:48

Enyhül az időjárás

Az elmúlt napok mozgalmas időjárása után pár nap nyugalom következik, a melegedés hatására az ónos eső okozta jég elolvad majd a fákról, tereptárgyakról.

baon.hu

Csütörtökön már sehol sem kell számottevő csapadéktól tartani, és a Dunától keletre eső tájakon többfelé is felszakadozhat kissé a felhőzet, hosszabb napos időszakokra az északkeleten élők számíthatnak. A nyugati tájakon viszont továbbra is jellemző lehet a borongós idő. Ugyanakkor többfelé párásan, ködösen indul majd a nap. Reggel északon, északkeleten és helyenként keleten gyengén fagyhat, -1, -2 fok körüli minimumok előfordulhatnak, napközben viszont 5 és 10 fok közé melegszik majd a levegő. A tartósabban felhős, borongós tájakon mérhetjük az alacsonyabb értékeket.

Pénteken ismét megvastagszik a felhőzet az ország nagyobb része felett, rövid napos időszakok inkább csak keleten, északkeleten lehetnek. A Dunántúlon időnként az eső is eleredhet napközben. Reggel az északi tájakon ismét lehet gyenge fagy, illetve többfelé képződik újra köd, napközben pedig a Dunántúlon 4-6 fokot, a Dunától keletre 7-10 fokot mérhetünk. Jelentős légmozgás ezen a napon sem lesz - időkép.hu.

Szombaton egy hidegfront érkezik, így a hétvégén ismét többfelé kell számítani csapadékra: ismétlődő eső bárhol előfordulhat mindkét napon, majd vasárnap délutántól az Alpokalja magasabb tájain, kora estétől pedig az Északi-középhegység magasabb csúcsain az esőt havas eső, helyenként havazás válthatja fel. A szél is északnyugatira, északira fordul, szombaton nyugaton, északnyugaton, vasárnap ezen tájak mellett pedig helyenként északkeleten is feltámad. Szinte mindenhol fagypont fölött alakulnak majd a minimumok, a csúcshőmérséklet pedig mindkét napon 3 és 7 fok között alakulhat majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!