Közélet

2014.12.08. 11:01

Elnököt választottak a megye polgárőrei

A résztvevők megemlékeztek Szabó Mihályról, majd dr. Fekecs Dénest választották meg elnöknek nyílt szavazással.

Szentirmay Tamás

Kecskeméten a rendőrség épületében tartotta közgyűlését a polgárőrök megyei szövetsége. Az eseményen jelent volt Túrós András országos elnök is. A napirendi pontok között többek között elnökválasztás is szerepelt. A közelmúltban elhunyt Szabó Mihály helyett – aki a kezdetektől fogva állt a szövetség élén – kellett elnököt választani. Az esemény fontosságára való tekintettel a megye több mint száz egyesülete közül a delegáltak kétharmada ott volt.

A résztvevők megemlékeztek Szabó Mihályról, majd dr. Fekecs Dénest választották meg elnöknek nyílt szavazással. Mivel Fekecs Dénes évek óta az alelnöki feladatokat látta el, így helyette másik alelnököt kellett választani. A megjelentek Lencsés Sándor solti polgárőr elnök mellett tették le voksukat, így az elkövetkezendő öt évben ő és Fekecs Dénes fogják irányítani a megyei szervezetet. A titkár továbbra is Madari Róbert maradt, és a gazdasági vezető személyében sem történt változás. Ezt a munkát Török Mihályné látja el az elkövetkezendő időszakban. A szövetség székhelye továbbra is Lakiteleken marad. A jelenlévők elfogadták az új alapszabályt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!