Közélet

2014.07.05. 17:29

Szabad út a szabadulóknak

Huszonkét elítélt tett sikeres varrónői szakvizsgát a kalocsai börtönben. A képzési program résztvevőinek szabadulásuk után munkalehetőséget és lakhatási támogatást is kínálnak.

Tapodi Kálmán

A rendvédelmisek egyenruháit varrják a Kalocsai Fegyház és Börtönben azok a fogvatartottak, akik bekapcsolódtak abba a képzési programba, ami a szakmaszerzés révén segíti őket a szabadulásuk után, a társadalomba történő visszailleszkedésbe.

– A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyével és az Adorján-Tex Kft.-vel, a büntetés-végrehajtás egyik gazdasági társaságával konzorciumban megvalósuló programunk 2012-ben indult és örömünkre nem volt lemorzsolódás a jelentkezők között. Sőt, akadt olyan elítélt, aki a szabadulását követően jött vissza vizsgát tenni a büntetés-végrehajtási intézetbe – számolt be az OKJ-s varrónő szakképzésről Jéri Tamás alezredes, parancsnok-helyettes. A projektmenedzser elmondta: a program első szakaszában a résztvevők fejlesztő tréningeken vettek részt, majd a képzést követő vizsga után, egyéni mentorálást kaptak. Mára a második szakaszába ért a 2015 májusában véget érő projekt és a szabadulásuk sorrendjében megkezdődött a volt rabtanulók foglalkoztatása. – A célunk, hogy a munkahelymegtartás is sikerüljön, ne csak a bekerülés – hangsúlyozta Jéri Tamás, aki hozzátette: a szabadulás után lakhatási támogatást, útiköltség térítést és mentori utógondozást is kapnak a program keretében munkába állók.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A program 2012-ben indult és nem volt lemorzsolódás a jelentkezők között
[/caption]

Kovács László, az Adorján-Tex Kft ügyvezetője a kalocsai börtön varróműhelyében tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez a program azt is bizonyítja: „ha valaki akar dolgozni, az tud is”. A cég egyébként valamennyi varrónőt alkalmazni tudja a szabadulása után. Az ügyvezető beszámolt arról is, hogy másik telephelyükön, Sátoraljaújhelyen is hasonló, eredményes szakképzésben vállalt szerepet a cégük.
A „textiltermék összeállítók” gyakorlati képzését irányító Répásiné Márta Irén szakoktató beszámolt a képzési folyamatokról, melynek végén – az elméleti vizsgát követően–, egy-egy szoknya elkészítése volt a vizsgafeladat.
A száz százalékos támogatottságú, „Szabad út a szabadulóknak” elnevezésű TÁMOP-projektre közel 86 millió forintot nyert a konzorcium. Mint elhangzott: a mostani tapasztalatok pozitívak, így a jövőben is folytatni szeretnék a komplex támogató programot.
 
A család is örült a szakmaszerzésnek

Ez egy nagyon komoly lehetőség a szabadulók számára, hiszen roppant nehéz az elhelyezkedés a mai világban és egy börtönviseltet is nehezebben alkalmaznak. Ez egy olyan szakma, amivel esély nyílhat a munkavállalásra, ráadásul a program révén egy darabig lakhatási támogatással is segítik a visszailleszkedést – nyilatkozta Szemlics Ildikó, aki maga is sikerrel vizsgázott. A jövő májusban szabaduló elítélt azt is elárulta, hogy a családja is örült a szakmaszerzésének és már egy varrógépet is vettek otthonra.

Címkék#kalocsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!