Közélet

2014.07.27. 23:06

Második otthonuknak tekintik

Fennállásának nyolcadik évfordulóját ünnepelte pénteken a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ.

Sebestyén Hajnalka

A népkonyhaként is működő civil szervezet az adományoknak köszönhetően nap mint nap több mint 100 rászorulónak ad egy tál meleg ételt, és segíti a mindennapjait. A Szent Anna naphoz kapcsolódó ünnepségen a híres vecsési töltött káposztát szolgálták fel, egyik legnagyobb adományozójuk, a vecsési Bálint Anna jóvoltából.

A Wojtyla ház nyolc évvel ezelőtt szinte a nulláról indult el. 2006. július 26-án, Szent Anna napján mintegy ötven éhes szegény ember kereste fel az önkormányzat egykori családsegítő központját, a romos, elhagyott Egressy utcai épületet. A dohos, elhagyatott épületben ebédet kínáltak, mely mellé ígéretek is „kerültek”: a vakolathullás eltűnik és egy szép, felújított, megfiatalított otthon lesz. Naponta meleg ételt kínálnak, akár százhúsz rászoruló számára is. Akkor még szinte senki nem hitte, hogy több száz adományozó segítségével, pár év múlva álmuk megvalósul.
Elhangzott: rengeteg segítséget kaptak Istentől és a támogatóktól, akik nélkül nem jöhetett volna mindez létre. Eleinte csak hétköznapokon osztottak ételt, ma már azonban az év minden napján, hétfőtől vasárnapig számíthatnak a rászorulók az ebédre. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Nagypál Sándor alpolgármester a város nevében üdvözölte a Wojtyla központ példaértékű munkáját
[/caption]

Egy igazi sorsközösség jött létre, melynek tagjai második otthonként tekintenek a Wojtyla házra, illetve néhányan sajnos első otthonként. A Wojtyla munkatársai törekednek arra, hogy a természetbeni adományok mellett olyan plusz programokat szervezzenek a gondozottak számára, mellyel segítik nekik a társadalomba való beilleszkedést, illetve néhány esetben sikeresen segíthettek már a munka világába való visszatérésben is. Minden lehetőséget megragadnak, hogy a rászorultak mindennapi életét megkönnyítsék.

Az ünnepségen Farkas P. József, a ház megálmodója, alapítója üdvözölte a vendégeket, a résztvevőket. Dr. Jeney Gábor főplébános Szent Anna életét méltatta, míg Nagypál Sándor alpolgármester a város nevében üdvözölte a Wojtyla központ példaértékű munkáját. Az önkormányzat köszönetét fejezi ki, hiszen nagyon sok szegény embernek segítenek a mindennapokban. Amellett, hogy támogatják őket, a sorsközösség tagjai viszonozzák is a segítséget. A város számos parkját, közterületét tartják rendben. Olyan példát mutatnak, mely sokak számára lehet követendő. Az önkormányzat bízik benne, hogy a partneri viszony a jövőben is gyümölcsöző lesz.
A végén a ház születésnaposait is köszöntötték, szám szerint 17 főt, akik az elmúlt két hónapban ünnepelték születésnapjukat. A hangulatot fokozta Buda Ádám lantművész zenés műsora.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!