2013.12.23. 09:24
Felcsendült az új harang
Szombaton szentelték fel a kívül-belül megújult solti katolikus templomot.
Szűknek bizonyult a Mária Neve titulusú római katolikus templom, mivel nagyon sokan voltak kíváncsiak megújulására. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek megérkezése előtt a Solti Női Énekkar adott koncertet, a szintén felújított orgona kíséretével.
A templomajtó előtt mindenki megcsodálhatta azt a 2,5 mázsás harangot, melyet a szentmise előtt húztak fel a toronyba. A Gombos Miklós harangöntő őrbottyáni műhelyében készült harangot Bábel Balázs szentelte meg. Előtte szenteltvízzel meghintette, négy helyen megkente szent krizmával, annak jelül, hogy a harang teljességgel Istennek ajánlott.
A szentmisén Bábel Balázs rámutatott: a templom az a hely, ahol jelen van az Isten, ahol megszólal az evangélium, ahol közösségben vannak a magukat kereszténynek valló emberek. A templom ezért szent, és szakrális hely, ezért illeti megbecsülés és tisztelet. A karácsonyra készülő híveknek kegyelmet kívánt az érsek, hozzátéve, hogy aki ebben részesül, az békességet is kap Istentől.
A misét követően egy kisfilm mutatta be, milyen volt a templom a felújítása előtt, és milyen változásokon ment keresztül. Czár Iván plébános vette számba a legfontosabb munkálatokat: a templom szentélyének teljes megújítása, a fűtési rendszer korszerűsítése, padlófűtés kiépítése, belső burkolatok cseréje, orgona felújítása.
Az avató ünnepségen név szerint köszöntötték mindazokat, akik kivették részüket a feladatok elvégzéséből.
A templom mellett a plébánia épülete is kibővült, átalakult, és egy része zarándokszállásként funkcionál a jövőben. A beruházás teljes költségét a Magyar Zarándokút Dél-alföldi szakaszának fejlesztése keretében pályázta meg, és valósította meg a solti egyházközség.
Popovics Zsuzsanna -->