Közélet

2013.10.24. 18:34

Tízből nyolc nem biztonságos?

Egyedül él kecskeméti házában olvasónk, Bocskár János. Azért, hogy nagyobb biztonságban tudja magát két szén-monoxid riasztó készüléket vásárolt, azonban így sem biztos benne, hogy baj esetén a készülékek riasztanak-e.

Zsámbóki Dóra

Olvasónk azt mondta, próbált segítséget kérni, azonban egyértelmű válaszokat sehol nem kapott kérdéseire. – Jön a fűtési szezon, 10 millió ember van veszélyben – véli Bocskár János, aki hozzátette: – Én is egyedül élő, özvegy ember vagyok, ha rosszul leszek, nincs senki, aki rám nyissa az ajtót.

A kérdéssel megkerestük a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot. Itt megtudtuk: változott a törvény, idén október 16-tól kötelező szén-monoxid érzékelő készüléket kihelyezni bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, szállodákban, személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátást nyújtó bentlakásos intézményekben, kórházakban, illetve szórakozóhelyeken, ha helyiség légterétől nem független, nyitott égésterű tüzelőberendezés üzemel. Ezeket a berendezéseket rendszeresen ellenőriztetni kell.

Az állampolgárok számára azonban továbbra sem kötelező a szén-monoxid riasztó használata, ki-ki maga döntheti el, hogy él-e ezzel a lehetőséggel. A katasztrófavédelem tájékoztatásából kiderül: csak olyan készüléket szabad vásárolnunk, melynek gyártója igazolja, hogy készüléke megfelel az EN 50291:2001 szabványnak. Ez a szabvány a szén-monoxid detektor működését szabályozza. Vásárlás előtt érdemes kikérni kéményseprő szakember véleményét. Megdöbbentő adat, hogy 10 gyártóból 8 nem felel meg ennek az előírásnak, például a távol-keleten nem is ismerik és nem is fogadják el ezt az Európai Unióban kötelező szabályzást. A katasztrófavédelem szerint a készülék ára árulkodóbb, mint a származási helye. Az elmúlt 10 év tapasztalata szerint több mint 30 féle készülékét megvizsgálva beigazolódott, hogy 10 ezer forintos kiskereskedelmi ár alatt nem lehet minőségi készülékhez hozzájutni. Azt a készüléket, melynek nincsen egyedi gyártási azonosítója (gyári száma), nem szabad megvenni, csakúgy mint azt, melyhez nem mellékelnek magyar nyelvű kezelési útmutatót és garancia jegyet.

Ha meg is találtuk a megbízható szén-monoxid riasztó készüléket, a biztonságos működéshez néhány szabályt be kell tartanunk. Mivel a szén-monoxid a levegővel közel azonos fajsúlyú gáz, a riasztó készüléket körülbelül 150 centi magasan kell elhelyezni, a gázkészüléktől 100-150 centis vízszintes távolságba.

Hogyan válasszunk?

Ha olyan gázkészülékünk, vagy más tüzelőberendezésünk van, melynek hálózati táplálása van (cirkó, falikazán, stb.), ott a hálózat megszüntetésével a készülék leáll és a veszélyes koncentráció kialakulása megszűnik. Válasszunk ilyen helyre a kazán lekapcsolására is képes szén-monoxid riasztó készüléket. Győződjünk meg róla, hogy a készülék képes a veszély megszűnése után visszakapcsolni kazánunkat! Ha nem ilyen a tüzelőberendezésünk, akkor kizárólag hálózattól független, elemes készüléket vásároljunk.

Ha nincs ehhez elegendő hely (például a fürdőszobában) akkor olyan közel kerüljön a gázkészülékhez, hogy a szén-monoxid riasztót még sugárzó hő ne érje, ne melegedjen föl a készülék burkolata. – Ha elemes készüléket kell vennünk, azokból kettőt vegyünk: egyet a gázkészülék mellé, egyet pedig a lakószobába, hogy halljuk a jelzését – javasolja a katasztrófavédelem.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A szén-monoxid riasztó készüléket a kéményseprő nem tudja ellenőrizni, csak speciális laborban lehet ezt megtenni
[/caption]

Az állampolgárok is tudják ellenőriztetni a készülékeiket, ezt a feladatot kalibráló laborok végzik. A rendszeres ellenőriztetés mellett szól, hogy ezek a készülékek csak a hangjelző és az elektronikai áramkör önteszt üzemmódját tartalmazzák (ezek helyes működéséről a felhasználó bármikor egy gombnyomással meggyőződhet), de az érzékelő meghibásodásáról, érzéketlenné válásáról, elzsírosodásáról semmiféle visszajelzést nem kapunk! – Ezeknek a készülékeknek a funkcióvizsgálatát, reakcióidejét és mérési pontosságát csak olyan szervezet ellenőrizheti, aki rendelkezik a megfelelő használati etalonokkal, a vizsgálati eljárás lefolytatásához szükséges szakmai tapasztalattal és a megfelelő bizonylatolás lehetőségével. Erre jelenleg csak a Nemzeti Akkreditációs Tanács által kifejezetten erre a területre akkreditált kalibráló-laboratóriumok alkalmasak – hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem.

 

Chipses zacskó is okozott mérgezést

A szén-monoxid-mérgezés veszélye minden nyílt égésterű készüléknél fennállhat. A forrásai lehetnek például az elromlott vagy nem az előírások szerint működtetett fűtőkészülék, vízmelegítő, sérült, elzáródott kémény, hibás gáztűzhely, kandalló, gázzal működő hősugárzó, de okozott már halálos mérgezést egy hanyagul a kályhába dobott chipses zacskó is. A halálos kimenetelű szénmonoxid-mérgezés két okra vezethető vissza, a levegőhiányra és a készülékek karbantartásának elmaradására. A két ok önmagában is okozhat mérgezést, együtt azonban a hatásuk megsokszorozódik és felgyorsul. A szén-monoxid a tüdőbe kerülve a vér oxigént szállító hemoglobinjához kapcsolódik, s ennek hatására a vér alkalmatlanná válik az oxigén szállítására. A szén-monoxid-mérgezés mértékétől függően fejfájás, szédülés, hányinger, görcsök jelentkezhetnek. Súlyosabb esetben a mérgezés halálos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!