Közélet

2013.08.11. 18:10

Több víz fogy, de ez nem okoz gondot Baján

Érzékelhető az elfogyasztott ivóvíz mennyiségén a bajai kánikula, de ezt a változást könnyedén állja a vízmű.

Kubatovics Tamás

Az átalgosnak mondhatónál több vizet használnak a bajaiak, de még így messze elmaradnak a pár évvel korábbi mennyiségektől, tudtuk meg Székelyhidi Andrástól, a Bajavíz Kft. ügyvezető igazgatójától.
- Annak ellenére, hogy már hetek óta tart a forróság Baján, nem értük el a 9 ezer köbméteres napi fogyasztást. Jónéhány éve tapasztaljuk a szokások változását, rendkívül óvatosan bánnak a vízzel az emberek, alaposan megváltoztak a körülmények. Mindezek mellett pár évvel ezelőtt még 10-13 ezer köbméteres csúcsfogyasztások is előfordultak, pedig ilyen hosszú ideig tartó magas hőmérsékletek talán nem is voltak - összegezte a térségi vízszolgáltató társaság vezetője. Hozzátette: az átlagosnak mondható mennyiségnél 20-30 százalékkal több víz folyik ki a csapokon, a városi vízmű azonban kapacitásának még felét sem használja, azaz semmiféle ellátási gondot nem okoz ez az időjárás, az éves összfogyasztásban ezek a hetek alig érzékelhető változást jelentenek.

A Bajavíz Kft. a térség további településein is szolgáltat, az igazgató tájékoztatás szerint a falvakban hasonló arányban nőtt a fogyasztás az utóbbi időben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik