Közélet

2013.08.27. 18:55

Pozitívan vélekednek a magyar fiatalok az Európai Unióról

A magyar fiatalok szerint az Európai Unió (EU) munkahelyeket teremt, segíti a nyelvtanulást és a külföldi munkavállalást - derült ki egy nemrég befejeződött reprezentatív felmérésből.

MTI

Az Európai Unióról kérdezték társaikat, családjukat és ismerőseiket a Mi vagyunk Európa! című program keretében zajló felmérésben szabolcsi és borsodi 12 és 18 év közötti diákok - számolt be a felmérések eredményeiről kedden a Primetime Communications. 
Huszonnégy járásban összesen 3627 kérdőívet gyűjtöttek össze. A felmérésből kiderül, hogy fiataloknak kicsivel több, mint fele gondolja úgy, hogy az uniónak köszönhetően fejlődött lakóhelyük és régiójuk. A megkérdezettek 46 százaléka szerint az unió segíti a munkavállalást, 38 százalékuk szerint a nyelvtanulást is. A fiatalok 29 százaléka gondolja úgy, hogy az EU pozitívan befolyásolja a külföldi munkavállalást, a szakképzést, valamint az ösztöndíj-lehetőségeket - olvasható a közleményben.

A fiatalok több mint 80 százaléka a közvetlen környezetében ismer valamilyen európai uniós fejlesztést. A legtöbben az iskola-felújítást, a színház- és a művelődési ház felújítását, a járda-, út- és gátépítést, a csatornázást és a parkok felújítását emelték ki. Sokan megemlítették az őket közvetlenül érintő fejlesztéseket, például a laptopok és az interaktív táblák beszerzését, az iskolai tornatermek építését, valamint a játszótérfejlesztéseket.

A kutatásból kiderül, hogy a 18 év alatti korosztály döntő többsége, 90 százaléka a televízióból szerzi értesüléseit, míg 34 százalékuk az iskolában hall az Európai Unióról, a megkérdezettek 55 százaléka az internetről is tájékozódik.

A kutatás szerint a felnőtt lakosság több mint fele leginkább az infrastrukturális fejlesztések, valamint a munkahelyteremtés területén látja az EU pozitív hatását. A felnőttek 30 százaléka gondolja úgy, hogy az EU segíti a nyelvtanulást, a szakképzést, és csak 20 százalékuk szerint járul hozzá a külföldi munkavállaláshoz.

A Mi vagyunk Európa! programot a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája indította el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!