Közélet

2013.08.15. 18:27

A gátak ideiglenes megoldást jelentenek

Jelenleg három, kisebb-nagyobb gát is útját állja annak, hogy a holtágból ki tudjon folyni a víz a folyóba Lakiteleknél.

Szentirmay Tamás

Nagy kárt okozott a tavaszi árvíz Lakitelek határban abban a zsilipben, ami még nem volt teljesen kész. A visszavonuló víz széttörte, így alkalmatlanná vált arra, hogy a funkcióját betöltse. A Szikrai Holt-Tiszából kifolyó vizet csak nagy nehézségek árán, több napos kemény védekezéssel tudták megfékezni a szakemberek. Jelenleg három, kisebb-nagyobb gát is útját állja annak, hogy a holtágból ki tudjon folyni a víz a folyóba. Igaz, most nincs is olyan magas a vízszint, mint az árvíz idején volt.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Nagy kárt okozott a tavaszi árvíz Lakitelek határban abban a zsilipben, ami még nem volt teljesen kész.
[/caption]

A mostani helyzet azonban csak ideiglenes megoldás, egy újabb árvíz elmoshatja a gátakat. A végleges és jó megoldást az jelenthetne, ha megépülne egy új zsilip. Úgy tűnik, hogy erre van lehetőség. Ezzel kapcsolatban megkerestük dr. Boros Emilt, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóját, aki az alábbiakat mondta.

– A víz kifolyását nehéz volt elzárni, amit több szakaszban próbáltak stabilizálni. A mostani gátak azonban csak ideiglenes művek. Minden valószínűség szerint egy újabb árvíz megbontaná őket, de addig, míg ezen a téren nem történik elmozdulás, segítséget jelentenek. Mi a hivatali úton keresztül megpróbálunk lépni az ügyben. Nemrégiben egyeztettünk Kozák Péterrel, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójával.

– A vízügyi kezelői feladatokat ugyanis ők látják el, ez azt is jelenti, hogy a műtárgy kezelése is hozzájuk tartozik. Nekünk nincs jogkörünk abba beavatkozni, de szorosan együttműködünk. A korábbi egyeztetésünk során azt az információt tudom adni, hogy készítettek egy műszaki felújítási költségtervezetet. Az árvízi károk helyreállítására szóló ilyen irányú igényüket be is nyújtották a kormánynak. Most az erre vonatkozó döntést várják. Nekünk az a fontos, hogy a műtárgyat helyreállítsák és szabályozható, üzembiztos rendszer alakuljon ki, ugyanazon a helyen. Azt, hogy ezt milyen forrásból és mennyi pénzből tudják megvalósítani ez az ATVIZIG feladata – tudtuk meg a szakembertől.

Az ezzel kapcsolatos kérdéseinek elküldtük az ATIVIZIG-nek, de egyelőre nem kaptunk rá választ.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!