Közélet

2012.08.27. 18:18

Szombaton jöhet az ősz

A nyári szünet utolsó hete a vasárnap érkezett hidegfront nyomában szeles, mérsékelten meleg idővel indult, Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyékben helyenként zivatarok színesítették a délutáni órák időjárását.

baon.hu

Holnaptól egészen csütörtök estig ismét nyugodt, napos, egyre melegebb időre számíthatunk, igaz, a múlt hetihez hasonló forróság nem tér vissza, és a hajnalok is meglehetősen hűvösek, a szélvédett völgyekben mondhatni már-már hidegek lesznek, főként keddre és szerdára virradóra fordulhat ezeken a helyeken elő akár 5°C közeli minimum-hőmérséklet. A nappali órákban a még erős besugárzás és a fölénk érkező melegebb levegő hatására viszont szerdán még csak délnyugaton, csütörtökön már szerte hazánkban átlépheti egy-két fokkal a hőmérő higanyszála a 30°C-ot.

Úgy tűnik azonban, pénteken egy hullámzó hidegfront éri el nyugati határainkat, így szombaton a meteorológiai ősz nevéhez hűen valóban őszies, hűvös, változékony idővel köszönthet be. Bár még meglehetősen nagy a bizonytalanság, nagy eséllyel többfelé is jelentős mennyiségű eső hullhat, és főként a Dunántúlon lehetnek olyan területek, ahol az erős, viharos északnyugati szélben a délutáni hőmérséklet csupán a 15°C körüli tartományt érheti el, ami ilyenkor még kifejezetten hűvösnek tekinthető. Keleti megyéinkben ennél várhatóan melegebb marad az idő, viszont errefelé akár több hullámban is zivatarok tarkíthatják szeptember első hétvégéjét - tudtuk meg az időkép.hu-tól.

baon.hu időkép.hu -->

Ezek is érdekelhetik