2012.08.19. 13:22
Magyar ünnepet ülnek Bösztöpusztán - fotók
Idén ötödik alkalommal zajlik a Magyarok Országos Gyűlése Bösztörpusztán. Péntek óta megannyi sátorban hallgatják a meghívott előadókat az érdeklődők, kereshetnek vásárfiát a Magyarok Vásárában, élvezhetik a színpadi műsorokat.
Ma (vasárnap) délután még egyszer lesz Történelmi élőkép a küzdőtéren több mint háromszáz lovas és félezer gyalogos hagyományőrző résztvevővel. Ugyancsak ma zárul az I. Karikás Ostor Világbajnokság, és délelőtt rajtolt a III. Túzok Örömíjász verseny.
A nagyszínpadon óránként váltják egymást az előadók. Szabó Balázs pajzán meséit 18 órától hallhatja a közönség, az est sztárvendége az Ismerős Arcok zenekar lesz, koncertjük 22 órakor kezdődik.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Látványos bemutatók várják az érdeklődőket
[/caption]
A Gyógyító Falu is holnap estig várja a látogatókat, ahol csontkovácsok, masszőrök, természetgyógyászok fogadják a gyógyulni vágyókat.
Idén három szervezet - a Magyarok Szövetsége, Kunszentmiklós város önkormányzata, és az Országos Baranta Szövetség -, valamint több száz önkéntes munkája lévén jött létre a négynapos nagyszabású rendezvény.
P. Zs. Látványos bemutatók várják az érdeklődőket -->