2012.08.28. 11:19
Idén is számíthatunk az „iskola rendőreire”
Kezdődik az új tanév, folytatódik az „iskola rendőre” program Bács-Kiskun megyében – tudtuk meg Nyíkos Tamás rendőrségi szóvivőtől.
A rendőrség még 2008. szeptember 1-jével hirdette meg „Az iskola rendőre” programot, a gyermekek védelmére irányuló átfogó bűn- és baleset-megelőzési tevékenysége részeként. A program egyik célja, hogy a rendőrség közelebb kerüljön az ifjúsághoz, „pozitív rendőr-kép” alakuljon ki a gyermekekben, szülőkben és a pedagógusokban.
Az elmúlt négy tanév eredményeit és tapasztalatait értékelve elmondható, hogy a rendőrség által meghirdetett programmal, annak céljaival az iskolák jelentős része egyetértett, szívesen fogadták. A rendőri jelenlét miatt a gyermekek, a pedagógusok és a szülők egyaránt nagyobb biztonságban érzik magukat, sőt az is érzékelhető, hogy az iskolák környékén a gépkocsivezetők sokkal figyelmesebben, a közlekedési szabályokat betartva közlekednek.
– A programnak köszönhetően az oktatási intézmények vezetői bátrabban jelzik észrevételeiket, és bizalommal fordulnak a rendőrséghez – hangsúlyozza a sajtószóvivő. – Az iskolák vezetői pozitívumként élték meg, hogy olyan kontakt, illetve koordináló személy került az intézmény és a rendőrség „közé”, akihez közvetlenül fordulhatnak problémáikkal, kérdéseikkel. Ezért is fontos, hogy folytatódik az iskola rendőre program a 2012/2013. tanévben Bács-Kiskun megyében is.
A tanévkezdéshez kapcsolódóan, szeptember hónapban a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában fokozott rendőri jelenlétet biztosít a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság azon oktatási intézmények közelében, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. A rendőrök jelenlétük kiemelt figyelmet fordítanak a kijelölt
gyalogos-átkelőhely megközelítésére.
baon.hu -->