Közélet

2012.05.09. 14:11

Újra építkeznek a piacnál

Egy hónap szünet után kedden újraindult a kecskeméti nagypiac április közepén leállított átépítése.

Hraskó István

<extrayA több mint 400 milliós beruházást – melynek része a külső szabadpiac lefedése, illetve egy mélygarázs építése is – április elején kezdték el. Az építkezés azért állíttatta le a Tolna Megyei Kormányhivatal építéshatósága (a Bács megyei hatóságok elfogultsága miatt ide került az ügy), mert az építési terület környezetében lévő egyik ingatlan tulajdonosa keresetében kérte az építési engedély végrehajtásának felfüggesztését.

A Szolnoki Törvényszék (amely a Kecskeméti Törvényszék elfogultsága miatt döntött) a felülvizsgálati kérelemnek a jogerős építési engedély végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó részét elutasította.
A keresetlevelet annak idején benyújtó magánszemély áprilisban elmondta lapunknak: a piarista rendház hátsó kerítésének a megbontása ellen volt kifogása. Kun István, a Piac-és Vásárigazgatóság vezetője viszont lapunknak kijelentette: a kerítés ügye a mélyparkoló építésének engedélyezésétől teljesen független eljárás volt.

– A város vezetése a piarista rendház és a piaccsarnok közötti árufeltöltő útra történő könnyebb bekanyarodás érdekében megvásárolt az egyháztól mintegy 40 négyzetméternyi telekrészt. A kerítés bontásához és telekhatártól bentebb vitt, ívesen lekerekített kerítéshez szükséges építési engedélyt a Csongrád Megyei Kormányhivatal Kulturális Örökségvédelmi Irodája kiadta, a magánszemély ezzel kapcsolatos észrevételeit a kulturális örökségvédelem több fóruma is elbírálta – mondta Kun István.

Mint megtudtuk, a keresetlevélben a magánszemély hiányolta a zaj, levegő és talajvíz tekintetében készített környezetvédelmi hatástanulmányt. Szerinte a tűzoltóság véleménye nem elegendő ilyen volumenű beruházásnál. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kedd óta újra folyik a munka a piacnál
[/caption]

– Az építésügyi jogszabályok előírják, milyen szakhatóságoknak kell eljárniuk egy mélyparkoló építése esetén. Az építési engedélyezés ennek megfelelően történt: elbírálta minden szakhatóság, kezdve a közlekedési felügyelettől a tűzoltóságon át az ÁNTSZ-ig. A halasi tűzoltóság előzetes hozzájárulását felülbírálta és helybehagyta a katasztrófavédelmi igazgatóság is – nyilatkozta Kun István. Kijelentette: a jogszabályok szerint, a hatósági előírásoknak megfelelően jártak el.

A szünet miatt az eredeti, augusztus 15-re tervezett átadás nem tartható, számolni kell négy-öt hetes csúszással.

Hraskó István Kedd óta újra folyik a munka a piacnál -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!