2012.05.24. 18:21
Traktorokkal versengenek a bodogláriak
Már négyszer rendeztek falunapot Bodogláron és a szervezők remélik, hogy az ötödik is sikeres lesz.
A június 2-án sorra kerülő falunap a legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a térségnek. Ekkor rendezik meg a traktorosok ügyességi versenyét. A későn kelő környékbeliek traktorzúgásra ébredhetnek jövő hét szombaton, mert a bodoglári vadászháztól 8 órakor indul meg az erőgépek vendégcsalogató menete a Bodoglár - Kiskunmajsa - Szank - Bodoglár útvonalon.
– Akadály-, gyorsulási-, és erőhúzási verseny is szerepel a programban – tudtuk meg Szikora Tibortól, a körzet önkormányzati képviselőjétől. A Majsához tartozó településen egy versenypályát is kialakítottak traktoroknak, ahol délelőtt 11 órakor és kora délután kerül sor az erőpróbákra.
A falunapon összemérik tudásukat a helybéli húsfőzők, de gyermekprogramok, könnyűzenei koncert, táncbemutatók is várnak az érdeklődőkre, a bátrabbak pedig sárkányrepülőről is megnézhetik a falu környékének védett természeti értékeit.