Közélet

2012.02.05. 16:46

„Ilyen szomszédtól mentsen az ég!”

Novemberben adtunk hírt egy kecskeméti társasházról, ahol az egyik negyedik emeleti lakásban hiányoznak az ablakok. A szomszédok attól tartottak, télen sem lesz ez másként. Igazuk lett: a felújításba fogott, de pénz híján a mestereket csak hitegető tulajdonos mára felszívódott.

Popovics Zsuzsanna

A lakók úgy tudják, gázóra sincs az égre nyíló lakásban. Tény, hogy a mellette, alatta élők nem győzik megfizetni saját fűtésüket.
Tar Mária, a Nyíri úti tömbház közös képviselője hiába igyekszik telefonon elérni az ablak nélküli lakás tulajdonosát, a „hívott számon előfizető nem kapcsolható” – jelzi a szolgáltató. A szomszédok semmit sem tudnak M. Attiláról.

– Januárban 51 ezer forint volt a gázszámlánk az egyedi fűtésű, konvektoros, 54 m2-es lakásunkban, soha korábban ennyit nem kellett fizetnünk – meséli Zsolt, az egyik érintett. – A konyhában, fürdőszobában penészednek a falaink, mivel a fölöttünk lévő lakásban egyáltalán nincs fűtés, sőt több ablaka is hiányzik. Tavasszal tervezünk építkezni, ha nem változik a helyzet, kénytelenek leszünk elköltözni.

Dr. Baksa Erika ingatlanjogászt kérdeztük arról, a jog milyen lehetőséget nyújt a szenvedő szomszédoknak ilyen esetben?
– Első körben a közös képviselőnek kell tértivevényes levélben felszólítania a mulasztó lakót, hogy záros határidőn belül építtesse be a hiányzó nyílászárókat és legalább valamennyire fűtse a lakását – mondja a jogász. – Ha nincs rá válasz, illetve a helyzet nem változik, pert lehet kezdeményezni. A bíróság kötelezheti a lakótársat, hogy fejezze be a félbemaradt felújítást. A szomszédok ezzel egyidejűleg kártérítési igényt is benyújthatnak, ha bizonyítható, hogy a hiányzó ablakok és a nem működő fűtés miatt kell többet fizetniük otthonuk melegen tartásáért.

A peres eljárás hosszadalmas, egyik a napról a másikra a bíróság sem tudja megoldani a lakók problémáját – fűzte még hozzá az ügyvéd.

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!