Közélet

2010.06.04. 16:50

Segélyszállítmány Kecskemétről Edelénybe

Az árvíz sújtotta Edelény segítségére sietett Kecskemét. Péntek délután egy kisteherautónyi segélyszállítmány indult útnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városba. A gyors segítségnyújtást közösen szervezte Zombor Gábor polgármester, Uhlig Rita, a Városfejlesztő Kft. igazgatója és Losonczy László, a Kik-For Kft. igazgatója.

T. V.

– Kecskemét földrajzi adottságaiból adódóan bennünket nem fenyeget az árvízveszély, de messzemenően át tudjuk érezni a katasztrófa sújtotta települések polgárainak tragédiáját – mondta Kecskemét polgármesterere. – Ezért döntöttünk úgy, hogy amilyen gyorsan csak lehet, segélyszállítmányt küldünk a rendkívül nehéz helyzetben lévő edelényieknek. Reményeink szerint a szállítmányt este már szét tudják osztani, a csomagok ezer család számára jelenthetnek némi könnyebbséget.

– Reggel felvettük a kapcsolatot Edelény jegyzőjével, aki elmondta, hogy tartós élelmiszerre, tisztító- és fertőtlenítő szerekre valamint gumicsizmákra volna most nagy szükség. Összefogtunk, és órák alatt beszereztünk mindent, délután már indulhatott is a szállítmány– mondta Uhlig Rita.

A segítség a Kik-For Kft. kisteherautóján juthat el Edelénybe. A várost nem lesz egyszerű megközelíteni, hiszen gyakorlatilag minden oldalról elzárta a víz a külvilágtól. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] A segítség a Kik-For Kft. kisteherautóján juthat el Edelénybe. A várost nem lesz egyszerű megközelíteni, hiszen gyakorlatilag minden oldalról elzárta a víz a külvilágtól.
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!