Közélet

2010.06.03. 14:49

Égből hullott árvizek

Víz alatt Kőröstetétlen. Kedden harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el a faluban.

Miklay Jenő

Utoljára a 2000. évben fenyegette komolyabban a belvíz a mélyebben fekvő ingatlanokat, most úgy néz ki az egész települést el akarja nyelni az ár. A múlt szombaton még csak első, de tegnap óta már harmadfokú a belvízvédelmi készülség a Gerje menti településen.

– Jelenleg körülbelül harminc lakóházat, s közel száz melléképület ázik, a kerteknek pedig 80 százaléka van víz alatt. Az  önkormányzat a ceglédi tűzoltósággal 12 szivattyút hajt folyamatosan, és  további három gépet kértünk még segítségül – tájékoztatott az állapotokról kedden délelőtt Pásztor Imre polgármester.

– Nagyon nehezen bírkózunk a vízzel, mert minden liter csak a Gerjén tud elfolyni, a meder azonban magasabban van, mint a falu, tehát csak  szivattyúkkal tudjuk megoldani a mentesítést. Ugyanakkor a patak „rádolgozik” a  falura, és jelentős a beszivárgás még a környező szántóföldekről is, több ezer köbméter esővíz gyűlt össze köröttünk. Nincs mese, muszáj megépítenünk a három legmélyebben fekvő  terület mentesítésére az átemelő berendezéseket. Épp most pályázunk e célból 80 millió forintra – tette hozzá Pásztor Imre.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kőröstetétlen Dózsa utca. A közeli szántókról nyomul a portákra a víz.
[/caption]

Tetétlenen különösen a talán legmélyebben fekvő Dózsa utcai ingatlanok  áznak. A szivattyú kapacitást most nagyon okosan kell beosztani: csak oda vetik be a nagy teljesítményű benzinmotorosokat, ahol már úsznak a  szobák.

– Nem emlékszem rá, hogy valaha is napokon át szivattyúztunk volna egyvégtében mint most, Tetétlenen. Súlyos a helyzet egész Dél-Pest megyében, de ahol kiépítették a csapadékvíz elvezető árkokat és azok tiszták is, ennél kisebb gond a belvízár – mondta Emődi László tűzoltó főhadnagy.

Törtelen egy tanyaépület összedőlt kedden, a faluban 8-10 házat veszélyeztet ez idő tájt a víz.

– Öt szivattyú dolgozik állandóan. Nálunk főleg az Árpád, a Déli a  Wesselényi, a Kossuth utcákban kerültek bajba a porták. Törtel is érzékeny a belvízre, de összességében nincs akkora baj, mint Tetétlenen, és ennek sokfelé oka lehet: a csapadék mennyisége még kis körzeten belül is jelentősen különbözik, és az is számít, hogy tavaly óta jól karbantartatjuk az árkokat a közmunkásokkal – sorolta Búcsús Tamás a községháza igazgatási csoportvezetője.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Törtel, Árpád utca. Árok híján a kerteket foglalta el az esővíz.
[/caption]

– Harmadfokú a készülség Kunszentmiklóson. Főleg a Balogh József, a Kun, a Határ utcákban valamint a tasskertesi városrészben a Gárdonyi utcákban van most szükség a szivattyúkra. Ezeken a  területeken eddig sikerült elhárítani a közvetlen veszélyt, azonban a vízgyűjtők egyre telnek, az időjárás további alakulásán múlik a mentesítésében dolgozók sikere – tájékoztatott Bődi Szabolcs polgármester.

A meteorológiai szolgálat semmi jóval nem biztat. További 40-60  milliméter esőt ígér az elkövetkező napokban. Annyit, amennyi most, hirtelen lezúdulva a belvízárat okozta Dél-Pest megyében és a Felső-Kiskunságban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!