Közélet

2009.12.15. 17:05

Nem vesz fel tiszteletdíjat az új polgármester

Nyolc jelölt közül a függetlenként indult dr. Vancsura István kapta a legtöbb szavazatot Tiszaalpáron a vasárnapi időközi polgármester-választáson. A voksok harminckét százalékát szerezte meg, harminckilenc százalékos volt a részvételi arány.

Szentirmay Tamás

Elégedett?
– Néhányszor már indultam, most sikerrel jártam. Úgy gondolom, hogy akiket a szórólapjaimra írtakkal sikerült megszólítottam, azok hozzám húzták be az x-et. Úgy látom, hogy a támogatói rétegem stabil. Hasonló számú szavazatot kaptam, mint három éve. Közel annyi ajánló szelvényt adtam le, mint amennyien rám szavazattak. Nagyon sajnálatos az, hogy a község jelentős része nem ment el voksolni, így az ő véleményüket nem ismerjük.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Dr. Vancsura István
[/caption]

A következő választásokig tíz hónap áll rendelkezésére. Mit tervez?
– Sok mindent el lehet kezdeni ezidő alatt. A legfontosabb dolog az, hogy a település működőképességét meg tudjuk őrizni. Ez személyi változásokkal is járhat. Be kell fejezni az óvodát, buszt kell vásárolni a gyerekek szállítására, mert a falu egyik szélén lesz az átalakított intézmény. Minden pénzbe kerül, de el kell dönteni, hogy mi az, amire áldozunk, és mi az, amire nem. Elhatároztam, hogy nem veszek fel tiszteletdíjat, mivel nyugdíjas vagyok. Ezzel is tudunk pénzt megtakarítani, mert az elkövetkezendő időszakban élére kell majd állítanunk a forintokat.

Gyógyszerészként tevékenykedik, vannak földjei, kertészete, és most már polgármester is. Nem megy egyik vagy másik tevékenység a  többi rovására?
– Bízom benne, hogy megoldom a feladataimat. Remélem, hogy a képviselőkkel is jól együtt tudok majd dolgozni. Szeretném a programom mögé állítani őket, köztük Győző Gyulát is, aki a képviselői helyemre kerül.

Választási eredmény

Jelölt Szavazatok száma

Dr. Vancsura István 518

Dr. Patak Sándor 476

Barton András 255

Győri István 119

Molnár József 84

Bartók László 64

Kelemenné Utasi Melinda 60

Novákné Lovas Erzsébet 34

Szavazásra jogosult: 4134

Dr. Vancsura István 518

Dr. Patak Sándor 476

Barton András 255

Győri István 119

Molnár József 84

Bartók László 64

Kelemenné Utasi Melinda 60

Novákné Lovas Erzsébet 34

Szavazásra jogosult: 4134

Dr. Vancsura István -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!