A fizika törvényei nem ismerik a katonai rendfokozatokat

– Miért pont a katonai hivatást választotta?
– A sereg választott engem. Erősáramú és atomerőművi szakközépiskolába jártam Budapesten. Villamosmérnöknek készültem, de megtudtam, hogy a katonai főiskolára jelentkezőket orvosi vizsgálatra hívják be. Ez három nap lógást jelentett a suliból. Húszan voltunk abban a csoportban, a legtöbbjük évek óta vitorlázott, de voltak, akik már motoros gépet is vezettek. Én viszont csak álmodoztam a repülésről. Az orvosin az első nap kiszórták a csapat felét, második nap pedig a maradékot. Ketten maradtunk. Én feleltem meg vadászpilótának, a másik srác helikoptervezetői minősítést kapott.

– Közel kétezer órát repült. Vadászpilótaként mi volt a legrázósabb helyzete?
– A délszláv háború idején nekem kellett a magyar légierő első éles felszállását végrehajtanom. Taszáron voltam készenlétben,  amikor megszólalt a sziréna, azt hittem, ez is csak egy gyakorlat. Aztán meghallottam a parancsot: indul, gurul, felszáll! Egy ismeretlen harci helikopter sértette meg az ország légterét. Amikor észrevettem a szerb gépet, körözni kezdtem fölötte, hallgattam a rádióforgalmát, és vártam a tűzparancsot. A pilóta végül tört magyarsággal káromkodott egy nagyon csúnyát, és elindult a határ felé. Ebből a helyzetbÕl bármi lehetett volna.

– Annak idején a PetÕfi Népe is beszámolt katapultálásáról. Mi történt akkor a levegÕben?
– Főhadnagy voltam 1990. június 29-én. Géppárban szálltunk fel Taszárról, MiG–21-esekkel a gép gép elleni légi harcot gyakoroltuk. Erős csattanást hallottam 3400 méteren a farokrész felől, és egyet ütött az oldalkormány pedálja. Kigyulladt a hajtóművem. Egy búzatáblában értem földet. 

– Frissen kinevezett parancsnokként mit tart a legfontosabb feladatnak?
– Több mint hat éve szolgálok a bázison, jól ismerem a kollégáimat, tudom a feladatunkat. Nem akarok merőben új dolgokat kitalálni. Vannak persze elképzeléseim, hogy hol és milyen területekre férne rá egy kis átszervezés. Ilyen például a repülőkiképzés. Az alegységparancsnokoknak az eddiginél nagyobb önállóságot szeretnék biztosítani. Közben a mostani gazdasági helyzetet is túl kell élnünk.

– A pilótákra a lazaság a jellemző. Mennyire tartja katonás alkatnak önmagát?
– Sokan nem értik, hogy lehet az, hogy a légierőben a hadnagy tegezi az ezredest. A repülőgépvezetők közt nagy az egymásrautaltság. Egy rossz döntéssel másodpercek alatt megölhetek valakit. Mert a fizikai törvények nem ismerik a rendfokozatokat. Ráadásul az általam ismert pilóták közt senki nincs, aki az egyenruha miatt jelentkezett katonának. A fiatalok először csak repülni akarnak, később aztán tudomásul veszik az ezzel járó kötöttségeket, a szigorú alá-fölé rendeltséget. Vannak szabályok, amiket be kell tartani. Ilyen például az öltözködés. Mindig azt mondom a kollégáimnak: ha különleges helyzetűnek tartjuk magunkat, akkor úgy is kell viselkednünk. Ez pedig a cipő tisztaságánál kezdődik.

– Több beosztottja morcosnak tartja. Ilyen az alaptermészete?
– Valószínűleg a fizimiskám sugallja ezt. Akik viszont közelebbről ismernek, bármikor rácáfolhatnak erre. Remélem, rövidesen a többiek véleménye is megváltozik majd.