2008.08.10. 18:25
Átadták a vízibázist Tiszaugon - Képgalériával
Négy település fogott össze és valósított meg vízitelepet Tiszaugon. Az átadás ma (vasárnap) délelőtt történt.
Sinka Ferenc, Tiszaug polgármestere két evezőlapát között átkötött nemzetiszínű szalagot vágott át, amit Szabó Gellért Szentkirály és Varga Sándor Lakitelek polgármestere tartott, és adta át a kenukat a négy településnek. Ezt követően kajakversenyt rendeztek, amelyen a csongrádi, gyomaendrődi, békésszentandrási, és szarvasi fiatal kajakosok versenyeztek egymással.
A négy település képviselői is kenukba ültek, hogy eldöntsék ki a legjobb lapátos a vízen. A nyárlőrinciek lettek az elsők, második Tiszaug, harmadik Lakitelek, negyedik pedig Szentkirály.
Mind a négy településen tanuló általános iskolások ingyen vehetik igénybe a kenukat. A településen élők ötven százalék kedvezményt kapnak. Szeptembertől az iskola beindulása után, már a diákok is vízre szállnak, hogy kipróbálják milyen is az új vízi jármű.