Közélet

2008.03.05. 09:23

A tilalomnak vége: most mi van?

Az északi elkerülő út nulladik szakaszánál bejárás, majd lakossági fórum lesz ma.

Gál Zita

Összesen 241 telek érintett a Kecskemétet északról elkerülő útszakasz nyomvonala miatt. Ezekre 2005. januárjában változtatási tilalmat rendelt el az önkormányzat.
A tulajdonosok a Petőfi Népénél és a Baon.hu-nál érdeklődtek: a három év lejárta után most mi vonatkozik rájuk.
Megtudtuk: a változtatási tilalom valóban megszünt, augusztus óta viszont érvényes rendezési tervvel rendelkezik a város. Azóta az irányadó ezekre a telkekre nézve is.
A témában megszólalt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az alábbikban tájékoztató levelüket közüljük:

A Kecskemét várost északon elkerülő út jelenlegi engedélyezési tervének készíttetését a Magyar Közút indította el 2006 tavaszán, melyet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. augusztusban átvett. A tervezés több ütemben készült:

Az első I. ütem:
a volt 44. sz. főút (Békéscsabai út - MOL telep) - 441. sz. főút (Ceglédi u.) - 5. sz. főút  - 5202. j. út (Ladánybenei út) között van tervezve.
A 2005-ben elfogadott tanulmányterv alapján indult el tervezés és a tanulmány terv elkészítése óta eltelt idő alatt megváltozott útépítési előírások miatt a nyomvonal minimális korrekciójára, valamint a csomópontok kiépítésének bővülésére volt szükség - elsősorban forgalombiztonsági, utazáskényelmi és műszaki megvalósíthatósági okok miatt.
Az I. ütem tervei elkészültek és engedélyezésre a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz be lettek nyújtva. A szakasz közigazgatási bejárása 2007. június 26-án megtörtént, ennek keretében ezen szakasz érintett ingatlan tulajdonosai, közmű kezelői, szakhatóságai kiértesítésre és nyilatkozatra fel lettek szólítva.

A II. ütemben:
a 5202. j. út  (Ladánybenei út) - M5 autópálya között történt meg a terveztetés és 2007 nyarán lettek benyújtva a tervek engedélyeztetésre.  A II. ütemhez kapcsolódik a Mária útra (Nyíri út külső szakasza) megtervezett felüljáró helyett az önkormányzat által kért és finanszírozott új szintbeli csomópont terveztetése, amely a Mária út környezetében az érintettek körét részben módosíthatja.

2007 tavaszán a Kecskemét Város Önkormányzata kérésére pótlólag a „0” ütemben terveztetésre került a Békéscsabai út Szolnoki hegyi rész kiváltása, a tervek 2007 év végén be lettek nyújtva a közlekedési hatósághoz engedélyezésre. Ennek a szakasznak a közigazgatási bejárása 2008. március 5-én lesz.

Eközben a Kecskemét város rendezési tervében változások történtek:
• A tanulmányterv alapján a Magyar Közút és az önkormányzat között a tanulmánytervi nyomvonalba eső ingatlanokból egy lista készült, melyekre változtatási tilalmat jegyeztek be.
• Az elkerülő út tervezése alatt, egyeztetések után, a tervezők és az önkormányzat által megbízott rendezési terv készítők között digitális adatcsere volt, aminek segítségével a város rendezési terve az úttervekkel párhuzamosan elkészült. A város rendezési tervét 2007 nyarán a város közgyűlése elfogadta, és 2007 augusztusában véglegesítve lett. A jelenlegi állapotnak a következők a vonzatai:

- azok az ingatlanok, amelyeken nem volt előzőleg változtatási tilalom, és 2007 augusztusáig építési engedélyt kapott (és jelenleg érvényes: vagy, mert meghosszabbították, vagy, mert 2007-ben kapta) teljesen jogszerűen lehet építkezni, tevékenykedni.
- azokon az ingatlanok amelyeken volt változtatási tilalom, és a jelenlegi rendezési terv is érinti őket, továbbra se lehet az építményen változtatni (itt jog szerint nem lehetet kiadni építési engedélyt).
- és lehetnek olyan ingatlanok is, amelyeken volt változtatási tilalom, de a tervek korszerűsítése folytán kikerültek a rendezési tervből. Ezeken a változtatási tilalom megszűnt - a  rendezési terv felülbírálja az előző intézkedéseket (pl. lehet építkezni).

Az érintetteknek a tervek a közigazgatási bejárás után megtekinthetők a NIF Kecskeméti irodájában, az NKH hivatalos helységében, előzetes egyeztetés után. Az érintettek a közigazgatási eljárásokra ki lettek értesítve.

Összefoglalva: amíg a telektulajdonosok nincsenek kiértesítve a Nemzeti Közlekedési Hatóság által, addig nem érintettek a NIF terveivel kapcsolatban.
A város rendezési terve: jövőbeni fejlesztésekhez szükséges helyszínek, és területek rendezésére készült, pontosan azért, hogy a későbbiekben ne kelljen az ingatlantulajdonosokkal a területek használatával, értékével, és egyéb jogi okok miatt vitatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!