Közélet

2008.01.17. 11:11

Rajta vannak a szeren

Városszerte beszélik, hogy szeptemberben megkezdi működését Kecskeméten egy sportiskola. A cél az, hogy a jövőben jóval szervezetebb formában és hatékonyabban működjön a megyeszékhelyen az utánpótlás-nevelés. Egyelőre azonban mindenki csak találgat, a tényekről keveset tudni.

M.A.

Kecskeméti szülők, edzők és gyerekek hetek óta azon témáznak, hogy milyen változásokat hoz az újév a sportolói utánpótlás nevelésében. Egyesek egyenesen azt vélik tudni, hogy szeptembertől új intézményi keretek között működik majd a Bolyai János Gimnázium és a Lánchíd Utcai Általános Iskola sporttagozatos képzése. Mások szerint nem lesznek ilyen változások, mivel az utánpótlás-nevelési koncepció nem intézményekre épít, hanem városi alapítványi keretben képzeli el annak jövőjét. Utánajártunk a szóbeszédnek. Márton Zoltánnál (SZDSZ), a képviselő-testület sportbizottságának elnökénél kezdtük:

– Mindenképpen szeretnénk egy jól és szervezetten működő utánpótlás-nevelést, ebben egységes a bizottság és a városvezetés véleménye. Abban azonban még nincs döntés, hogy ez milyen formában működjön, és hogy miként vonjuk be a különböző sportágakat a megvalósításba. A Bolyai és a Lánchíd sporttagozata hosszú évek óta jól funkcionál, így azt is mérlegelni kell, hogy ezek az iskolák milyen szerepet tudnak vállalni a sportiskolai elképzelésben. Jelenleg is több koncepció mérlegelése zajlik, és folyamatosan tanulmányozzuk más városok tapasztalatait.

A bizottságnak és a városvezetésnek azonban nincs túl sok ideje a konkrét terv kidolgozására és a döntéshozatalra. Ha az új sportiskolai forma elindítását az őszi tanévkezdésre időzítik, akkor annak már szerepelnie kell a város 2008-as költségvetésében. Erről pedig február közepén határoz a közgyűlés.

– Az már világos, hogy Kecskeméten igény van egy sportiskola működtetésére – mondja Bogasov István képviselő (Fidesz), sportbizottsági tag. – Az azonban még kérdéses, hogy szorosan iskolákra épülve legyen-e utánpótlás-nevelés vagy más formában. A sportbizottság folyamatosan egyeztet és tárgyal az érintett szakemberekkel, edzőkkel, egyesületekkel, hiszen kölcsönös véleményformálásra van szükség a döntéshez. Elképzeléseink szerint önkéntes lesz a belépés a sportiskolai formába, vagyis nem az a célunk, hogy erőszakkal rávegyük erre a most is jól dolgozó egyesületi utánpótlás-nevelőket.

A sportiskolával kapcsolatban egyelőre azt is homály fedi, hogy mely sportágak képviselői vennének részt szívesen az új rendszerben.
– Addig nehéz bármilyen véleményt is megfogalmazni, amíg nem ismeretesek a konkrétumok, vagyis hogy milyen szakmai, szervezeti, pénzügyi háttérrel valósulna meg a sportiskolai rendszer a városban – nyilatkozta megkeresésünkre Sörös Jenő, az UNIVER-KTE klubigazgatója. – Amint ezek részleteikben is ismertté és nyilvánossá válnak, akkor tudunk majd dönteni érdemben, hogy érdemes-e belépnünk.

„Biztosan létezik ellenlobbi”

Információink szerint a sportbizottság felkérésére Adamik Zoltán testnevelő – aki egyben a sportbizottság külsős tagja – már tavaly őszre kidolgozott egy szakmai anyagot a sportiskola működéséről. Hogy erről eddig miért nem született döntés, arról Adamik Zoltán eképp nyilatkozott:

– Úgy érzem, hogy a szakmai anyagom sérthet bizonyos érdekeket, ezért húzódik a dolog. Azt nem állítom, hogy csak az én dolgozatom lehet tökéletes, és csak ez az egy elképzelés életképes, de úgy tudom, nincs készen kidolgozva más alternatíva. És biztosan létezik ellenlobbi is. Nem feltétlenül érdeke ugyanis minden egyesületnek és szakosztálynak, hogy jól átlátható, ellenőrizhető, számonkérhető tagdíjelszámolás működjön, ami mutatná, hogy a pénzt konkrét feladatokra költik el. Pedig az általam kidolgozott koncepció tiszta feltételeket teremtene tisztességes edzői fizetésekkel, egyértelmű támogatás-elszámolással. Vagyis a sportolók nevelésére szánt pénz a szakosztályokon belül ténylegesen a tehetséges kecskeméti fiatalokra fordítódna.

– Úgy érzem, hogy a szakmai anyagom sérthet bizonyos érdekeket, ezért húzódik a dolog. Azt nem állítom, hogy csak az én dolgozatom lehet tökéletes, és csak ez az egy elképzelés életképes, de úgy tudom, nincs készen kidolgozva más alternatíva. És biztosan létezik ellenlobbi is. Nem feltétlenül érdeke ugyanis minden egyesületnek és szakosztálynak, hogy jól átlátható, ellenőrizhető, számonkérhető tagdíjelszámolás működjön, ami mutatná, hogy a pénzt konkrét feladatokra költik el. Pedig az általam kidolgozott koncepció tiszta feltételeket teremtene tisztességes edzői fizetésekkel, egyértelmű támogatás-elszámolással. Vagyis a sportolók nevelésére szánt pénz a szakosztályokon belül ténylegesen a tehetséges kecskeméti fiatalokra fordítódna. -->

Címkék#oktatás

Ezek is érdekelhetik