2007.12.06. 09:43
Folytatás csak tavasztól
Csak akkor folytatódik Kecskeméten a pelikános szökőkút helyén az új tér építése, ha befejeződik az engedélyeztetés. Ez derült ki abból a válaszból, amelyik egy szocialista képviselő indítványára érkezett.
A főtéri munkálatok egy idő után abbamaradtak. Ez ügyben nyújtott be interpellációt a közelmúltban Nádasdi Miklós szocialista önkormányzati képviselő. Többek között a következő kérdésekre várt választ: Miért volt annyira sürgős az építkezés? Volt-e engedély a munkálatokra, egyzetettek-e a Tervtanáccsal? Milyen pénzből történik a beruházás?
Az interpellációra Sipos László alpolgármester válaszolt. Leírta: A környezetrendezési munkák a szökőkút-gépészeti és víziközmű rekonstrukció miatt váltak sürgőssé, ezeket együtt kellett kezelni. Mindezt négy hónapos előkészítés, egyeztetés, tervezés előzte meg, és még több hónap van hátra a munkák befejezéséig. A helyi rendelet szerint az önkormányzati Tervtanácsnak nem kellett tárgyalnia a témát.
A munkálatokat két lépcsőben tervezték. Most ősszel történt meg a közmű-felújítás és az ezzel kapcsolatos helyreállítás, jövő tavasszal következik a végső rendezés. Ez utóbbihoz valóban kell az engedélyezés. Az építéshatósági eljárás folyamatban van, ebből Metzinger Éva jegyző kérte a kizárását. Így a közigazgatási hivatal dönt majd arról, hogy hol járnak el az engedélyezés ügyében. A munkálatokat az engedély megérkezéséig felfüggesztették.
A beruházás anyagi hátteréről a válaszban szerepelt, hogy a mintegy harmincmillió forintos költség a Bácsvíz Zrt. és a Betonút Zrt. felajánlásából jön össze. Így az önkormányzatnak ez nem kerül pénzébe.
Az előkészítés során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársával egyeztettek, a kért módosításokat beépítették a tervbe. Az engedélyezésbe az örökségvédelmi hivatal is bekapcsolódik, szakhatóságként.
Nádasdi Miklós a választ nem fogadta el, a szavazás során viszont a többség elfogadta.
Megdöbbent, hogy nincs még engedély
”Polgármester úr! Köszönük a karácsonyi ajándékot!” Ilyen feliratú transzparens előtt, a főtéri építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatót tegnap az MSZP kecskeméti szervezete. Itt Nádasdi Miklós megdöbbenését fejezte ki, hogy a négy hónapig tartó előkészítő munka alatt senkinek sem jutott eszébe a szükséges tervek és engedélyek beszerzése. Pedig - mint mondta - egy garázst sem lehet e nélkül felhúzni. Brúszel László önkormányzati képviselő reményét fejezte ki, hogy a jövőben nem ismétlődik meg hasonló eset.G. S.
T.V. Megdöbbent, hogy nincs még engedély ”Polgármester úr! Köszönük a karácsonyi ajándékot!” Ilyen feliratú transzparens előtt, a főtéri építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatót tegnap az MSZP kecskeméti szervezete. Itt Nádasdi Miklós megdöbbenését fejezte ki, hogy a négy hónapig tartó előkészítő munka alatt senkinek sem jutott eszébe a szükséges tervek és engedélyek beszerzése. Pedig - mint mondta - egy garázst sem lehet e nélkül felhúzni. Brúszel László önkormányzati képviselő reményét fejezte ki, hogy a jövőben nem ismétlődik meg hasonló eset.
G. S. -->