Közélet

2007.11.15. 09:29

Hideglelés a szalagházban

Hetekig nem volt fűtés a kecskeméti Szalagház néhány üzletében. Az ok: A lakásszövetkezet leszereltette a kazánokat mondván, hogy csatlakozni kívánnak a Termostar Kft.-hez. Aztán meggondolták magukat.

G.Z.

Olvasóink jelezték, hogy hetekig nem volt fűtés Kecskeméten a Petőfi Sándor utca több üzletében. A Drogerie Markt és a mellette lévő Goods Market is részese volt a fagyos napoknak. Egyik alkalmazott elmondta, hogy napközben a hőmérséklet nem volt több 14-15 foknál, így kellett dolgozniuk. Az egyenruha alá éppen csak nagykabátot nem húztak.

A „kazántalanság” oka, hogy a szalagházi lakásszövetkezet át akarta alakítani a fűtésrendszerét. A részleteket Jeneiné Deák Edittől, a Szalagházi Lakásfenntartó Szövetkezet elnökétől tudtuk meg:
 – Jómagam csak pár hónapja töltöm be ezt a posztot. Még az előző elnök ötlete volt, hogy az itt lakóknak jobb lenne, ha csatlakoznánk a távhőszolgáltatóhoz. A döntést egy szűkkörű közgyűlés hagyta jóvá. Amikor a többség tudomást szerzett a tervekről, leszavazták a változást, a régi elnökség pedig lemondott. Addigra a Termostar már elkészítette a terveket, ennek a 2,7 milió forintos költségét vissza kellett fizetnünk.

Az elnökasszony hozzátette: Nem érti, hogy miért lett volna egyáltalán szükség a váltásra. Számításaik szerint majdnem háromszor magasabb lett volna a lakók költsége.

A lakásszövetkezet vitája igen költséges. A Termostarnak visszafizetett 2,7 millió forinton felül most úgy néz ki, hogy az érintett üzletek is perelni fognak. Nekik ugyanis a lakók váltakozó hozzáállásával párhuzamosan először le kellett szerelni a kazánjaikat, később pedig - jóval a fűtésszezon kezdete után - visszatelepíteni őket. A hideg miatt elszokott vevőkről már nem is beszélve, ez is nagy veszteség. Ez újabb milliókat jelenthet a lakóközösségnek.

A volt elnöknek is vannak érvei

– Nem emelkedett volna a fűtésköltség, sőt előnyösebb lett volna – mondja dr. Kovács Béla, a szövetkezet volt elnöke. – Azért döntöttünk a Termostarhoz való csatlakozás mellett, mert a húsz éves kazánjaink vezérlőinek gyártója megszűnt, kérdésessé vált, hogy miként tudjuk javítani őket a jövőben. A közgyűlés, aki ezt a javaslatot támogatta, valóban nem volt tömeges, de ez nem is számít. Nyilvános volt, bárki eljöhetett volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!