Közélet

2007.04.26. 08:22

Nagy pofonok a kis rablóknak

Pénzbüntetésre ítélte, és lefokozta a Csongrád Megyei Bíróság katonai tanácsa azt a négy kecskeméti fegyőrt, akik tavaly októberben előzetes letartóztatásban lévő kamaszokat kényszerítettek arra a Mátyási utcai börtönben, hogy egymást pofozzák.

Noszlopy

A Szegedi Katonai Ügyészség a nyomozás bejezését követően, január elején az egyik börtönőr ellen elöljárói intézkedés elmulasztása, a másik három smasszer esetében pedig hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt emelt vádat.

A vádirat szerint 2006. október 10-én öt fiatalkorú előzetes letartoztatásban lévő fiút vitt a rendőrség a kecskeméti börtönbe. (Ismert, hogy tavaly szeptemberben 15-17 éves kamaszokból álló rablóbanda támadott meg mobiltelefonokért gyerekeket Kecskeméten – a szerző.) A börtönben az úgynevezett befogadási eljárás során terpeszállásban, a fal felé fordulva kellett állniuk a fiataloknak. Eközben az egyik gyanúsított börtönőr kirúgta egyikük lábát. Majd tenyérrel többször tarkón vágta az előzetes letartóztatásban lévő fiatalt. Ezután szembe állították a sértetteket, és arra kényszerítették őket, hogy pofozzák egymást. A három börtönőr felettese látta a bántalmazást, de semmit sem tett ellene.
A büntetőper szerdán kezdődött meg Szegeden, ahol egymást követően hallgatták ki a négy fegyőrt. Az elsőrendű vádlott, az elöljáró körlet-főfelügyelő, büntetés-végrehajtási főtörzsőrmester részben bűnösnek vallotta magát. A tárgyaláson elismerte, hogy látta a pofozást, de nem jelentette azt. A másodrendű vádlott is látta a pofozást, de csak egy perc elteltével szakította félbe. A harmadik fegyőr bevallotta, hogy az egyik fiút tarkón vágta és kirúgta a bokáját. A negyedik pedig felháborodásával indokolta, hogy utasította a fiatalokat a pofozkodásra. Állítása szerint az zaklatta fel, hogy egyik gyermeke hasonló bűncselekmény – mobiltelefon rablás - sértettje volt korábban Kecskeméten.


Szerdán a szegedi bíróság a sértett kamaszokat is meghallgatta. Szavaik szerint legalább másfél órán keresztül álltak a folyosón a „befogadási eljárásban”. Mintegy 10-15 percig kellett pofozkodniuk és eközben legalább harminc ütést váltottak. Állításuk szerint az eseményt a négy vádlotton kívül több kecskeméti fegyőr is figyelemmel kísérte a börtönben, akik – miközben egyik-másik gyerek elsírta magát – nevetgéltek, és gúnyos megjegyzéseket tettek.

A négy fegyőr végül bocsánatot kért a történtek miatt szerdán a kamaszoktól a szegedi tárgyalóteremben. Délután pedig már ítéletet is hirdetett Tóth Tibor hadbíró ezredes: jogerősen 72-100 ezer forintos pénzbüntetéssel, lefokozással, illetve azzal büntették őket, hogy a következő előléptetésből kimaradnak.

Címkék#krimi

Ezek is érdekelhetik