Közélet

2007.04.25. 08:28

Gyenge próbálkozás az „Elhagytam az ellenőrzőmet!” duma

Nem kedvez az elektronikus kommunikáció korszaka a lógós vagy a rossz jegyeket eltitkoló diákoknak. A suli.INFO iskolai rendszeren keresztül ugyanis ma már bármely szülő akár naponta láthatja, miként teljesít csemetéje.

M. A.

Jegyek, iskolai üzenetek, hiányzások nyomon követése. Mindehhez nem szükséges más, csak egy mobiltelefon vagy internetkapcsolat. Az előbbivel Magyarországon – a statisztikák szerint – már a csecsemők is rendelkeznek, és az internethasználó szülők és családok száma is folyamatosan növekszik.

Ezt a technikai fejlődést lovagolja meg a suli.INFO rendszer, ami az előfizető szülőknek sms-ben vagy interneten megküldi gyermekük aktuális tanulmányi eredményeit, az osztályfőnöki és iskolai üzeneteket, illetve a naplóban vezetett hiányzási statisztikát. Az iskolakerülésnek tehát befellegzett, és az „Elhagytam az ellenőrzőmet!” trükkel se megy már sokra egy kiskamasz.

Kecskeméten és környékén nyolc olyan általános és középiskola van, amelyik aktív tagja a suli.INFO szolgáltatásnak. Általánosan az a jellemző, hogy vagy az iskolatitkár, vagy a feladatra külön kijelölt pedagógus követi az osztálynaplók bejegyzéseit, és küldi meg az adatokat az érintett diák szüleinek, vagyis a megrendelőnek – igény szerint naponta vagy hetente.

A programban aktívan részt vevő iskolák Kecskeméten

1. Gáspár András Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet

2. Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola

3. Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola

4. Móricz Zsigmond Általános Iskola, Hetényegyháza

5. Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola

6. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon

7. Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola

8. Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakiskola

Forrás: www.suli.info.hu


A szülők tehát választott szolgáltatási csomagtól függően 750, de akár 2150 forintot is szánhatnak havonta gyermekük „megfigyelésére”.

– A mintegy 710 tanulónkból jelenleg 29 diák szülei kérik a folyamatos tájékoztatást gyermekükről – mondja Hajdukovics Mária, a kecskeméti Katona József Gimnázium és Szakközépiskola iskolatitkára. – 16 diák szülei napi, a többiek heti jelentést kértek. Jellemzően elsősorban azok fizetnek elő a suli.INFO-ra, akik már az általános iskolánál is megszokták ezt a szolgáltatást, vagyis ez független attól, hogy a gyerek jól vagy rosszul tanul-e.

Tévedés tehát azt hinni, hogy csak a problémás vagy rosszul teljesítő gyermek iskolai mindennapjairól szeretne tudni édesanyja, édesapja. A kecskeméti Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában a 33 „jelentett diák” közt van például kitűnő tanuló is, akinek szülei a kezdetektől igénybe veszik a suli.INFO szolgáltatását – tudtuk meg Pogányné Pullai Katalin iskolatitkártól.

A kecskeméti és környékbeli iskolákban egyébként az az általános tapasztalat, hogy a szülők nagy része egyelőre inkább a hagyományos, megszokott kommunikációs csatornákra szavaz, vagyis ha gondja, kérdése van, közvetlenül az osztályfőnökkel vagy a szaktanárral egyeztet telefonon vagy személyesen.

Ezt a statisztikák is alátámasztják: az általunk megkérdezett öt intézményben a tanulóknak mindössze öt-nyolc százalékáról kérnek rendszeres jelentést.

Mi a helyzet országosan?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy javul a gyerek eredménye

Megkérdeztük a suli.INFO ügyvezetőjét, Lantos Bélát:

– Budapesten magasabb a szolgáltatást megrendelő szülők aránya, mint vidéken: egy-egy intézményben eléri a 20-30 százalékot. Véleményem szerint ennek az is oka, hogy a fővárosban már elterjedtebb a családok mindennapjaiban az internethasználat. Emellett ritkábban is jutnak el a szülők a fogadóórákra, szülői értekezletekre, és ezt váltják ki szolgáltatásunk megrendelésével.

A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy azoknál a diákoknál, akiknek iskolai teljesítéséről napi információt kap a szülő, általában javul a tanulmányi eredmény. Ha másért nem, akkor azért, mert a szülőt is egyfajta együttgondolkodásra, esetleg együtt-tanulásra készteti a jelzés. Persze az is lehet, hogy ennél jóval egyszerűbb a magyarázat: ha nincs mód a sumákolásra, muszáj elővenni azt a fránya tankönyvet!

Megkérdeztük a suli.INFO ügyvezetőjét, Lantos Bélát:

– Budapesten magasabb a szolgáltatást megrendelő szülők aránya, mint vidéken: egy-egy intézményben eléri a 20-30 százalékot. Véleményem szerint ennek az is oka, hogy a fővárosban már elterjedtebb a családok mindennapjaiban az internethasználat. Emellett ritkábban is jutnak el a szülők a fogadóórákra, szülői értekezletekre, és ezt váltják ki szolgáltatásunk megrendelésével.

A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy azoknál a diákoknál, akiknek iskolai teljesítéséről napi információt kap a szülő, általában javul a tanulmányi eredmény. Ha másért nem, akkor azért, mert a szülőt is egyfajta együttgondolkodásra, esetleg együtt-tanulásra készteti a jelzés. Persze az is lehet, hogy ennél jóval egyszerűbb a magyarázat: ha nincs mód a sumákolásra, muszáj elővenni azt a fránya tankönyvet! A programban aktívan részt vevő iskolák Kecskeméten 1. Gáspár András Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet

2. Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola

3. Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola

4. Móricz Zsigmond Általános Iskola, Hetényegyháza

5. Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola

6. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon

7. Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola

8. Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakiskola

Forrás: www.suli.info.hu -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!